Hétre emelkedett a szlovákiai súlyos vasúti baleset halálos áldozatainak száma, miután a kórházban az egyik sérült meghalt – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a mentőszolgálat operációs központjának (OSZZS) közlésére hivatkozva pénteken. A szerencsétlenségnek, amely Érsekjúvár (Nové Zámky) közelében, egy vasúti átkelőnél történt csütörtökön, további öt sérültje van. A mozdonyvezetőt és az autóbusz sofőrjét is kórházba szállították, állapotukról nem adtak tájékoztatást.
Újabb tragikus hírek érkeztek a szlovákiai vasúti balesetről + videó
Még vizsgálják a baleset körülményeit.

Az áldozatok a buszon tartózkodtak a baleset idején, a vonat utasai közül nem sérült meg senki. Ahogy arról lapunk is beszámolt, a baleset az EC 279 járatszámú, Prágából Budapestre tartó nemzetközi EuroCity járattal történt, egy sorompókkal és szemaforral is ellátott vasúti átkelőnél. A szlovák hatóságok közlése szerint egyelőre vizsgálat tárgyát képezi, hogy emberi mulasztás vagy műszaki hiba okozta-e. Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes pénteken a tragédia okainak gyors kivizsgálására szólított fel.
Az Új Szó szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy a vasúti átkelőben, ahol a baleset történt, nem működtek a jelzőfények.
Borítókép: Tűzoltók a szlovákiai baleset helyszínén (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Trump szerint jó esély van a békére
Sorsdöntő napok előtt áll Ukrajna.

Így készülnek a német fiatalok a sorkatonaság elleni tüntetésre + videó
Hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket.

Megbénul Franciaország, sztrájkra készül több ágazat
A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Venezuela válasza nem maradt el Trump légtérzára után
Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Trump szerint jó esély van a békére
Sorsdöntő napok előtt áll Ukrajna.

Így készülnek a német fiatalok a sorkatonaság elleni tüntetésre + videó
Hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket.

Megbénul Franciaország, sztrájkra készül több ágazat
A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Venezuela válasza nem maradt el Trump légtérzára után
Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!