A túlzott turizmus elleni küzdelem részeként a holland hatóságok bejelentették, hogy 2035-től betiltják az üdülőhajók bejárását Amszterdamba, közölte az Euronews.
Amszterdamban betiltják az üdülőhajókat + videó
Az intézkedéssel nemcsak a turisták számát korlátozzák, hanem csökkentenék Amszterdam tömegturizmusának környezetkárosító hatásait is.

A döntés annak a tervnek a része, hogy a felére csökkentsék az amszterdami utasforgalmi terminálon kikötni engedélyezett sétahajók számát. Jelenleg az Amszterdamban engedélyezett üdülőhajók száma 190, azonban a tervek szerint 2026-tól kezdődően legfeljebb 100-ra csökkentenék ezek számát.
Ezekkel az intézkedésekkel a város eleget tesz a városi tanács azon kívánságának, hogy bezárja az amszterdami utasforgalmi terminált. A üdülőhajók betiltása is része annak az intézkedéscsomagnak, amelynek célja a turizmus növekedésének korlátozása a kellemetlenségek elkerülése érdekében
– nyilatkozta a városi tanács egyik szóvivője.
Ez csak egy a számos intézkedés közül, amelyeket a holland fővárosnak be kellett vezetnie a turizmusból fakadó problémák enyhítése érdekében. Többek között a városi tanács betiltotta a marihuána fogyasztását a piros lámpás negyedben, valamint véget vetett a szexmunkások ablakai mellett elhaladó vezetett túráknak is.
Jelenleg évente mintegy 105 millió euró gazdasági hasznot hoznak a városnak a üdülőhajók, és a tervezett intézkedések ellenére a szakértők úgy vélik, hogy ez nem sokat fog változni. Amszterdam évente körülbelül 21 millió látogatót fogad, ezeknek pedig csak egy százaléka érkezik tengerjáró hajóval.
Borítókép: Amszterdam (Forrás: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Migránsellenes tiltakozások és összecsapások zajlanak Nagy-Britanniában + videó
Egyre több brit városban vonulnak utcára a lakosok: a menedékkérőket elszállásoló hotelek előtt demonstrálnak.

Dróntámadás és pokolgépes merénylet rázta meg Kolumbiát, rengeteg a halott + videó
Lelőttek egy rendőrségi helikoptert és egy autóba rejtett bomba okozott pusztítást: legalább 70 ember megsérült.

Parajd ismét várja a gyógyulni vágyókat
Két hónapos kényszerszünet után ismét fogadják a vendégeket.

Trumphoz fordul segítségért a migráció bírálata miatt bebörtönzött brit anya
A brit nő szerint a rendőrség és a bíróság is hazugságokra épített.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk