A SpaceX elhalasztja a Nemzetközi Űrállomásra tervezett missziót

Műszaki problémák merültek fel a Boeing Starliner körül.

2024. 08. 07. 16:14
Big Companies Logos
A SpaceX logót egy mobiltelefonon vetítik illusztrációként. Fotó: Beata Zawrzel Forrás: NurPhoto/AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A NASA kedden bejelentette, hogy elhalasztja a SpaceX Crew–9 küldetését. A terv az volt, hogy négy űrhajóst a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) szállítanak, majd ezt követően azzal hoznak vissza négy űrhajóst az ISS-ről – számolt be róla a CNN.

A SpaceX Dragon kapszulájának augusztus 18-án kellett volna elindulnia az ISS felé, most erre legkorábban szeptember 24-én kerül sor – jelentette be a NASA kedden. A tájékoztatás szerint ez lehetővé teszi az ISS fedélzetén tartózkodó két Starliner-űrhajós számára, hogy a tervek szerint a Boeing kapszula helyett a Dragonban térjenek vissza a Földre. Erre akkor lehet szükség, ha a Starlinerrel kapcsolatos problémákat nem lehet megoldani addig.

 

Problémák a hajtóművekkel

A Starliner már két hónapja dokkolt az ISS-nél, de a hajtóműveivel kapcsolatos problémák miatt a tervezett egyhetes tartózkodás helyett még mindig ott rostokol. 

NASA's SpaceX Crew-7 Splashdown
SpaceX helyreállítási hajó fedélzetén dolgozó támogató csoportok a SpaceX Dragon Endurance űrszonda körül dolgoznak, miután a nyílást nem sokkal leszállás után kinyitották Jasmin Moghbeli NASA űrhajóssal, az ESA (Európai Űrügynökség) űrhajósa, Andreas Mogensen, a Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) űrhajósa, Satoshi Furukawa és a Roscosmos űrhajósa, Konstantin Boriszov a fedélzeten. Fotó: Getty Images/AFP/Joel Kowsky

Az, hogy a Boeing űrhajója mikor térhet vissza a Földre, jelenleg teljesen bizonytalan. A NASA és a Boeing továbbra is ellenőrzi a Starliner üzemképességét.

Jelenleg hat űrhajós van az ISS-en – az űrállomás négy legénysége és a két Starliner-űrhajós. A Dragon kapszula egy új, négyfős legénységet visz az ISS-re a következő repüléskor és visszaszállítja az ottlévő négy űrhajóst.

Borítókép: A SpaceX logót egy mobiltelefonon vetítik illusztrációként (Fotó: NurPhoto/AFP/Beata Zawrzel)

 


 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.