Orosz–ukrán háború: robbanásokra ébredtek a kijeviek

Az éjszakai légiriadó alatt óriási robbanásokat hallottak az ukrán főváros lakói. Egyelőre károkról és sérültekről nem érkezett jelentés.

2024. 08. 06. 8:56
Az ukrán nemzeti gárda 15. zászlóaljának katonája Penguin amerikai felderítõ drónnal a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjai területen húzódó orosz front közelében 2024. július 29-én. (Fotó: MTI/AP/Andrij Andrijenko) Fotó: Andrij Andrijenko
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább négy robbanás hallatszott Kijevben, röviddel 23 óra után, a helyi idő szerint. Ezekre nem sokkal a légiriadó megszólalása után került sor – számolt be a Kyiv Independent ukrán hírportál. Az első robbanást a médiaház újságírói néhány perccel a légiriadó után hallották a fővárosban.

A robbanások nem sokkal azután hallatszottak, hogy az ukrán légierő arra figyelmeztetett, hogy nagy sebességű rakéták tartanak Kijev megye felé. 

A főváros katonai közigazgatása közölte, hogy az előzetes információk szerint Oroszország Iszkander-M vagy észak-koreai KN–23 ballisztikus rakétákat használt.

Eddig nem érkezett károkról szóló jelentés Kijevből, és áldozatokról sincs információ

 – közölte a kormány.

Az ukrán légierő nem sokkal 11 óra után azt jelentette, hogy orosz támadó drónok egy csoportja nyugat felé tartott a Kijevtől északkeletre fekvő Csernyihiv megye felett.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester nem sokkal éjfél előtt pedig arról számolt be, hogy Kijev megye felett a légvédelem működését lehetett hallani.

Az ukrán fővárosban utoljára július 30-ról 31-re virradó éjszaka hallatszottak robbanások. Akkor Oroszország több mint hét órán át tartó brutális dróntámadást indított. A légvédelmi erők több mint negyven drónt semmisítettek meg a város légterében és a közeli területeken – közölte a Kijevi Városi Katonai Igazgatóság.

Borítókép: Az ukrán nemzeti gárda 15. zászlóaljának katonája Penguin amerikai felderítő drónnal a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjai területen húzódó orosz front közelében 2024. július 29-én. (Fotó: MTI/AP/Andrij Andrijenko)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.