A francia államfő kedd este munkavacsora keretében tárgyalt Orbán Viktorral. A közlemény szerint a két vezető az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnökségével kapcsolatban megvitatta az Európai Tanács november 8-án, Budapesten tartandó informális ülésének előkészületeit, amelyen az európai versenyképességről lesz szó.
Megszólalt Emmanuel Macron, miután Orbán Viktorral találkozott
Az európai versenyképességről szóló Draghi-jelentés ajánlásainak mielőbbi és teljes megvalósítását emelte ki Emmanuel Macron francia köztársasági elnök azon a találkozón, amelyet Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott Párizsban, az Élysée-palotában – közölte szerdán honlapján a francia elnöki hivatal. Macron értésre adta: a kétoldalú viszonyban több stratégiai területen mélyíteni kívánja a partnerségi kapcsolatokat.

A találkozón részt vesz Mario Draghi volt olasz kormányfő, az Európai Központi Bank előző elnöke, az európai versenyképességről szóló, azt stratégiai szempontból elemző jelentés szerzője. Ezzel kapcsolatban Macron az ajánlások mielőbbi megvalósításának fontosságát hangsúlyozta. Az ajánlások a tavalyelőtti soros francia EU-elnökség kezdeményezte folyamat kiteljesítését is szorgalmazzák az EU ipari és technológiai szuverenitásának fokozására.
A párizsi munkavacsorán az Európai Politikai Közösség november 7-én Budapesten tartandó ötödik csúcstalálkozójának előkészítését is.
Szóba kerültek továbbá az uniót érintő biztonsági és a védelmi kihívások is, valamint az Ukrajnának nyújtott támogatás folytatása. A két vezető eszmecserét folytatott a Franciaország és Magyarország közötti kétoldalú kapcsolatokról is.
Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy Franciaország mélyíteni kívánja a partnerséget több stratégiai területen, egyebek mellett a védelmi és biztonsági kérdésekben, mint az energiaellátás alakulása és az atomenergia, valamint biztosítani kívánja a kétoldalú kereskedelem fejlesztését az EU belső piacának keretében – olvasható az Élysée-palota közleményében.
Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök Orbán Viktor magyar kormányfőt fogadta Párizsban (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A cseh államfő fogadta Andrej Babist
A voksolás eredménye szerint az ellenzéki ANO a szavazatok 34,51 százalékát szerezte meg.

Trump nem tűri, hogy a szövetségi ügynököket támadják
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.

Román szurkolók magyarellenes provokációval hergeltek Csíkszeredában + videó
Felháborító jelenetek zajlottak a városban: az U Kolozsvár drukkerei letépték egy házról a magyar és a székely zászlót, majd elmenekültek.

Donald Trump: Izrael beleegyezett a Gázai övezeten belül meghatározott zóna határvonalaiba, ahonnan kivonná katonaságát
Ha a Hamász megerősíti, a tűzszünet azonnal életbe lép, és megkezdődik a túszok és foglyok cseréje, ami megteremti a feltételeket a katonaság további kivonásához – írta az elnök a közösségi oldalán.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk