Több mint 160 ezer új vírust fedeztek fel a kutatók mesterséges intelligenciával

Ilyen sem volt még.

Forrás: Cell2024. 10. 10. 14:12
Virus,Around,Blood,Cells,3d
illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korábban egyetlen tudományos publikáció sem számolt be ilyen sok új vírusfajról, így kuriózumnak számít, hogy több mint 160 ezer vírusfajt fedeztek fel kínai és ausztrál kutatók mesterséges intelligencia segítségével. Az erről szóló tanulmány a Cell című folyóiratban jelent meg, amely részletezi, hogy 

összesen 161 979 RNS-vírusfajt írtak le a szakértők a munkájukban.

Edward Holmes, a tanulmány egyik szerzője szerint a felfedezés növeli az ismereteket a világban élő vírusokról. Úgy fogalmazott, bár így is csak a felszínt kapargatják, de 

döbbenetes, hogy ennyi új vírust sikerült felfedezniük. 

Megjegyezték azonban a tanulmányban, hogy vírusok milliói várnak még felfedezésre, igaz ez a baktériumokra és a parazitákra is. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.