Mindössze 23 éves volt Kiena Dawes, aki búcsúlevelet hagyott, mielőtt öngyilkosságot követet volna el. A nő 2022 júliusában tűnt el, miután kilenc hónapos kislányát egy barátjánál hagyta az angliai Lancashire-ben – részletezi a BorsOnline a Mirror cikke alapján.
Búcsúlevelet hagyott az édesanya a tragédia előtt, ezt írta benne
Felolvasták a bíróságon.

Utóbb kiderült, Kiena 43 kilométert vezetett majd leparkolt egy vasútvonal közelében, ahol a sínekre feküdt egy Glasgow-ba tartó vonat elé. A nő írt egy búcsúlevelet is, amelyben megdöbbentő dolgot állít. Korábbi vőlegénye, a 30 éves Ryan Wellings most emberölés miatt állt bíróság elé, emberöléssel vádolják, miután az öngyilkos menyasszonya egy búcsúlevelet hagyott maga után, amiben megdöbbentő dolgokat állított.
Vége. Keményen küzdöttem, sokáig küzdöttem. Olyan fájdalmakon mentem át, amelyeket senki sem tud elképzelni. Senki nem fogja tudni, min mentem keresztül. Meggyilkoltak. Lassan. Addig kínoztak, amíg nem maradt semmim. Elvesztettem a harcomat. A végsőkig küzdöttem. Ryan Wellings megölt.
– így szól a búcsúlevél, amelyet felolvastak a bíróságon is. A férfi állítólag kihasználta a nő mentális problémáit, erőszakosan viselkedett vele. A férfi 11 nappal a menyasszonya halála előtt szintén rátámadt a nőre.
További Külföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az Egyesült Államok hivatalos úton figyelmeztette Ukrajnát
Hivatalos diplomáciai figyelmeztetést kaptak az amerikai külügyminisztériumtól.

Bőkezű bevándorláspolitikát hirdet a brit Zöld Párt
Szerintük a migráció semmilyen körülmények között nem tekinthető bűncselekménynek.

Háborús nyomás és energiafront – Fokozódik a tét a választás előtt
Titkos paktumról, háborús nyomásgyakorlásról és energiaügyi zsarolásról szólt a nap.

Állatokként bánnak honfitársaikkal az ukrán toborzók
Zelenszkij emberrablói a fegyverhasználattól sem riadnak vissza.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az Egyesült Államok hivatalos úton figyelmeztette Ukrajnát
Hivatalos diplomáciai figyelmeztetést kaptak az amerikai külügyminisztériumtól.

Bőkezű bevándorláspolitikát hirdet a brit Zöld Párt
Szerintük a migráció semmilyen körülmények között nem tekinthető bűncselekménynek.

Háborús nyomás és energiafront – Fokozódik a tét a választás előtt
Titkos paktumról, háborús nyomásgyakorlásról és energiaügyi zsarolásról szólt a nap.

Állatokként bánnak honfitársaikkal az ukrán toborzók
Zelenszkij emberrablói a fegyverhasználattól sem riadnak vissza.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!