Dömötör Csaba: Kutyakomédiává váltak az európai biztosi meghallgatások

Dömötör Csaba éles szavakkal illette az Európai Parlament elhúzódó biztosi meghallgatásait, amelyeket szerinte politikai játszmák árnyékolnak be. A képviselő véleménye szerint az EP döntéshozói nem az európai válságok megoldásán dolgoznak, hanem politikai alkukkal szabotálják a folyamatot.

2024. 11. 20. 15:41
Dömötör Csaba
Dömötör Csaba Fotó: Purger Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője kemény szavakkal bírálta az Európai Parlamentet a biztosi meghallgatások elhúzódása miatt. 

Amit az elmúlt napokban láttunk, az semmibevétele mindannak, amire olyan sokszor hivatkoznak ebben a házban: a demokráciának, az európai értékeknek, és annak, hogy az uniós intézményeknek az előttünk tornyosuló válságokkal kellene foglalkozniuk

– mondta Dömötör Csaba.

Az EP több mint két hete húzza az Európai Bizottság új tagjainak meghallgatását és értékelését, amit Dömötör Csaba szerint politikai játszmák árnyékolnak be.

Az Európai Néppárt és a baloldali frakciók alkut kötöttek arról, hogy mely biztosokat támogatják kölcsönösen. Ennek része volt az is, hogy Várhelyi Olivért semmiképp nem támogatják első körben, függetlenül attól, hogy hogyan szerepel

– fejtette ki.

A politikus szerint ez a döntés egyértelműen a Magyarország elleni nyomásgyakorlás része. Az elhúzódó meghallgatásokat tovább bonyolította a spanyol biztosjelölt helyzete, akit hazájában a kormány áradások alatti tétlensége miatt bíráltak. „Az ebből fakadó politikai viharok miatt a többi biztosjelölt meghallgatását is folyamatosan halasztották, holott ezeknek az alkalmasságához semmi köze nincs a spanyol jelölt problémáihoz” – hangsúlyozta Dömötör Csaba.

A politikus szerint a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy az uniós döntéshozók nem veszik komolyan saját értékeiket, miközben a valós problémák megoldása háttérbe szorul.

Ez a kutyakomédia nem az európai polgárok érdekeit szolgálja, hanem politikai játszmák színtere lett

 – fogalmazott élesen.

Az elhúzódó folyamat miatt tovább késlekedik az Európai Bizottság új összetételének felállása, amely az uniós döntéshozatal további nehézségeit vetíti előre.

Borítókép: Dömötör Csaba (Fotó:MTI/Purger Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.