Meg nem erősített ukrán sajtóhírek szerint kilőtték az első amerikai ATACMS-rakétákat Oroszországra – számol be róla az RBC-Ukraine ukrán hírportál. A lap forrása szerint a Brjanszki régió Karacsev városa közelében, az ukrán határtól mintegy 130 kilométerre található célpontot, egy katonai létesítményt, sikeresen eltaláltak.
Valóban, először használtunk ATACMS-rakétákat orosz terület ellen. A csapást a Brjanszki régióban lévő létesítmény ellen hajtottuk végre, és sikeresen eltaláltuk
– mondta el a forrás.
A közösségi médiában megjelent felvételek hatalmas tüzeket mutattak a helyszínen.
Andrij Kovalenko, az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács Dezinformáció Elleni Központjának vezetője közölte, hogy a létesítményben tüzérségi lőszereket, köztük észak-koreai lövedékeket, továbbá irányított légibombákat, légvédelmi rakétákat és többszörös rakétavetőkhöz (MLRS) való lőszereket tároltak, amelyet korábban már drónokkal is támadtak az ukránok.
Az ukrán vezérkar által kiadott hivatalos közleményben nem esik szó az ATACMS használatáról.
Az orosz megszálló hadsereg lőszerraktárainak megsemmisítése Oroszország Ukrajna elleni fegyveres agressziójának megszüntetése érdekében folytatódni fog
– kommentálta az ukrán vezérkar, hozzátéve, hogy a csapás után 12 másodlagos robbanást és detonációt észleltek a lőszerraktárban.
Borítókép: ATACMS-rakéta (Illusztráció, forrás: AFP/Dél-koreai védelmi minisztérium)