A stratégiai együttműködés Argentínával jelentősen megerősíti Magyarország pozícióját a nemzetközi politikai térben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Buenos Airesben. A tárcavezető az argentin kollégájával, Gerardo Wertheinnel folytatott tárgyalását követően kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a világpolitikában több fontos átalakulás is történt, a baloldal a biztonság és a gazdaság terén mutatott sikertelenség nyomán több helyen is elkezdett visszaszorulni.
A baloldali visszaszorulásnak és a jobboldali patrióta előretörésnek szinte minden kontinensen vannak kiemelkedő szereplői – húzta alá.
Ennek kapcsán pedig kifejtette, hogy Észak-Amerikában, az Egyesült Államokban a héten Donald Trump nyerte az elnökválasztást, Európában Magyarországgal azonosítják a patrióták erősödését, Dél-Amerikában pedig Argentína az az ország, amely a közelmúltban jobboldali, konzervatív értékek mellett elkötelezett vezetőt választott. – Javier Milei elnök megközelítése a világot jelenleg komoly kihívások elé állító ügyeket illetően nagyon hasonló a mi megközelítésünkhöz, legyen szó a szuverenitás vagy a nemzet védelmének kérdéseiről, a családok védelméről. Hasonló, mondhatnám azt is, hogy sok esetben azonos álláspontot képviselünk – mutatott rá.
– Van tehát itt Latin-Amerikában is egy stratégiai szövetségesünk, ez jó hír. Van Latin-Amerikában is egy elkötelezett jobboldali, patrióta, konzervatív vezetésű nagy ország, amely a G20 tagja. Az Argentínával való stratégiai együttműködés tehát Magyarország pozícióját jelentős mértékben erősíti a nemzetközi politikai térben – tette hozzá.
Emlékeztetett arra is, hogy a két ország éppen idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének századik évfordulóját. – Szövetségesek vagyunk (…) Ezért támogatjuk azt, hogy Argentína minél több nemzetközi szervezetben minél erőteljesebb pozíciót szerezhessen, hiszen ez nekünk is jó. Ezért támogatjuk azt, hogy Argentína be tudjon lépni az OECD-be, és hogy a NATO-partnerség keretében a NATO és Argentína között minél szorosabb együttműködés jöjjön létre – hangsúlyozta.