A Falconieri-palotában, a római Pápai Magyar Intézet kápolnájában adták át ünnepélyes szertartás keretében Erdő Péter bíborosnak a Tu es Petrus kitüntetést. A magas rangú elismerést példaértékű egyházi és világi személyeknek ítélik oda. A díjat a nemzetközi Tu es Petrus tiszteletbeli elnöke, Kurt Koch bíboros, a vatikáni Keresztény Egységtörekvés dikasztériumának vezetője adta át.

Kurt Koch bíboros a helyszínen lapunknak úgy nyilatkozott, a kitüntetést az egyházért és a pápákért végzett szolgálat elismerésére hozták létre. Azért választották Erdő Péter bíborost, mert Magyarország jó pásztora, nagy teológus és kitűnő kánonjogász. Ezen a három területen betöltött érdemeiért, valamint az egyházért tett rendkívüli szolgálata miatt tartották érdemesnek a díjra.
A Tu es Petrus nemzetközi díjat 2005-ben alapították a dél-olaszországi Battipaglia településen. Az elnevezés arra a szentírási passzusra utal, amely szerint Jézus megalapította a katolikus egyházat. „Tu es Petrus” azaz „Te vagy Péter és én erre a sziklára építem egyházamat”. A nemzetközi katolikus mozgalom papokat, szerzeteseket, laikusokat gyűjt össze, akik szolgálatukkal támogatják Péter utódját, a mindenkori pápát. Céljuk, hogy a kitüntetéssel keresztény példaképeket emeljenek ki az ideálokat veszett emberiség számára. Maga a díj egy Szent Péter áldását ábrázoló bronzalkotás, Michele Monaco szobrászművész munkája.
Gianluca Barile, a Tu es Petrus alapító elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy napjainkban igen nagy szükség van olyan személyekre, akik az életszentség tanúságtevői. Erdő Péter magyar bíborosban az evangélium és az egyházhoz való hűség rendkívüli tanúságtévőjét látják. Különösen fontos az ő személye a mai időkben, amikor az egyházon belül nem mindenki követi a szentatya tanítását.
Kiemelte, Erdő Péter bíboros a hűség, a buzgóság és a jó pásztor példaképe az olasz hívek számára is.
Erdő Péter bíboros a következő szavakkal méltatta a nagy presztízsű vatikáni kitüntetést:
Nagy öröm e megtiszteltetés számomra, hogy a Tu es Petrus díjat ettől a nagyon jó nevű egyesülettől átvehettem. Pro eclesia e Potefice, ez a díjnak a pontos neve, a pápáért és az egyházért. Az indoklásban az állt, hogy az utóbbi három pápa idejében, az ő szolgálatukhoz nyújtott segítségemet akarták ezzel elismerni. Ennek nagyon örültem, kedvesnek tartom
– nyilatkozta lapunknak a bíboros. Hozzáfűzte, fontosnak tarja, hogy a korábbi pápákról és VI. Pálról is nagyon kedves szavakat mondtak az átadó ünnepségen, hiszen ez benne is sok szép emléket idézett fel.