A legutóbbi, 2019-es elnökválasztás első fordulójában a részvétel a 48 százalékot sem érte el. Így biztosra vehető, hogy csak a december 8-i második fordulóban dől el, ki lesz Románia következő elnöke.
A közvélemény-kutatási eredmények szerint Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnök számíthat a legtöbb szavazatra, a második helyért pedig szoros a verseny Elena Lasconi, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, George Simion, a több párt által szélsőségnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, az államfői tisztségre függetlenként pályázó Mircea Geoana volt NATO-főtitkárhelyettes, illetve Nicolae Ciuca szenátusi házelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje között. Az összlakosság hat százalékát kitevő magyarságnak is van képviselője az elnökjelöltek között: a Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) Kelemen Hunor szövetségi elnököt indítja.
A voksolás vasárnap mindenütt helyi idő szerint 7 és 21 óra között zajlik. Belföldön 19 ezer szavazókört, külföldön 950-et alakítottak ki.
Több becslés is készül a szavazókörökből távozók megkérdezése alapján. Az exit pollok eredményét a hazai voksolás befejezését követően kelet-európai idő szerint 21 (közép-európai idő szerint 20) órakor ismertetik a hírtelevíziók.
A romániai választáson erős hangja lesz a magyar közösségnek
– mondta korábban Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, államfőjelöltje.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!