Matthew Miller közleményében az Egyesült Államok nevében szolidaritását fejezte ki Németországnak, valamint részvétet nyilvánított az áldozatok családjainak.
Németország, az egyik legszorosabb partnerünk és legerősebb szövetségesünk mellett állunk ma, valamint a következő hetekben is
– olvasható a hivatalos nyilatkozatban.
Élesen bírálta a német kormányt a támadás kapcsán Elon Musk milliárdos üzletember, a következő amerikai adminisztráció kormányzati hatékonyságért felelős kijelölt társminisztere.
A vállalkozó közösségi oldalán Olaf Scholz német kancellár azonnali lemondását sürgette, inkompetensnek nevezve őt.
Elon Musk pénteken, néhány órával a magdeburgi cselekmény előtt, szintén közösségi oldalán biztosította támogatásáról a februári előrehozott választásokra készülő Alternatíva Németországért (AfD) pártot, amelyről úgy fogalmazott, hogy „csak az AfD lehet képes megmenteni Németországot”. Egy másik bejegyzésben pedig azt írta, hogy AfD politikája teljesen megegyezik az amerikai Demokrata Párt politikájával abban az időben, amikor Barack Obama korábbi elnök 2009-ben hivatalba lépett.
Nem gondolom, hogy lenne bármi különbség
– fogalmazott.
Amint arról korábban beszámoltunk, Magdeburgban egy gépkocsis támadás történt egy karácsonyi vásárban. A tragikus incidens következtében a legfrissebb jelentések szerint összesen öt ember vesztette életét, míg több mint kétszázan megsebesültek. A bevándorló férfi tragikus kegyetlenséggel gyilkolt. Állítólag már korábban figyelmeztették a rendőrséget a szaúdiak.
Borítókép: Megszigorították a biztonsági intézkedéseket egy magdeburgi karácsonyi vásáron elkövetett támadás után (Fotó: AFP/DPA/Michael Bahlo)