Ferenc pápa szombaton, a BBC brit közszolgálati rádió naponta jelentkező vallási műsorában (Thought for the Day) – amelyben egyházi vezetők fejtik ki napi gondolataikat – úgy fogalmazott: a háborúk, a társadalmi igazságtalanságok, a napi rendszerességgel tapasztalt, számos formát öltő erőszakcselekmények sem adnak okot a csüggedésre, mert mi a szeretetet választjuk, és a szeretet reménnyel tölti el szívünket.
Hozzátette: akikben szeretet él, mindig szelíd reménységgel tekintenek a világra, még akkor is, ha bizonytalan helyzetben találják magukat.
Ferenc pápa szerint a kedvesség nem diplomáciai stratégia, még csak nem is olyan szabálygyűjtemény, amelynek célja a társadalmi harmónia vagy egyéb előnyök elnyerése. A kedvesség is a szeretet egy formája, amely nyitottá teszi az emberek szívét az elfogadásra, és szerénységre tanítja őket – hangsúlyozta az egyházfő. Hozzátette: a szerénység fontossága abban rejlik, hogy elősegíti a párbeszédet, a félreértések elkerülését, és hálássá teszi az embereket. Ferenc pápa azzal zárta gondolatait, hogy a remény – hittel és jótékonysággal ötvözve – teológiai erény, és ő abban reménykedik, hogy a jelenlegi szentévben az emberek a szeretet megnyilvánulásaként tanúsítanak majd kedvességet, így teremtve kapcsolatokat másokkal. A katolikus egyház vezetője ennek jegyében kifejezte azt a reményét is, hogy az új év elhozza a békét a világban.
Borítókép: Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában (Fotó: AFP)