– Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrég karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét javasolt Ukrajnában, amit én nem utasítottam el – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtöki moszkvai, négy és fél órán át tartó évértékelő sajtótájékoztatóján.
Ami a rövid távú tűzszüneteket illeti, ezzel a javaslattal fordult hozzám Magyarország miniszterelnöke, Orbán úr. Azt hiszem, Viktor nem fog rám haragudni azért, ha a beszélgetésünk egy részét nyilvánosságra hozom. Megkérdezte, mibe kerül egy-két napra karácsonyi fegyverszünetet kihirdetni. Az ellenség ezalatt a két-három nap alatt semmit sem fog tudni csinálni
– idézte fel Putyin a beszélgetést. Az orosz elnök elmondta, hogy nem utasította el a javaslatot, és indítványozta, hogy kérdeztessék meg a másik fél is, aki azonban mindezt kategorikusan elvetette.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, Vlagyimir Putyin a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy rendszeresen találkozik a frontvonal katonáival.
A helyzet az ország északkeleti részén drámai változáson megy keresztül, és a frontvonal teljes hosszában előrenyomulás tapasztalható. Az orosz harcosok mindennap négyzetkilométerenként nyernek vissza területeket
– fogalmazott Putyin, aki megígérte, hogy az orosz hadsereg biztosan ki fogja űzni az ukrán katonákat a Kurszki területről. Az állmfő azt is megígérte, hogy lesz elég forrás a felszabadított területek helyreállítására.
Legyőzhetetlen orosz rakéta
Az elnököt ezután az Oresnyik rakétákról kérdezték. Putyin elmondta, hogy személyesen is részt vett azokban a döntésekben, amelyek végül a rakétarendszer kifejlesztését eredményezték. A fegyver orosz fejlesztésen alapul és igen ígéretes – tette hozzá. Putyin egy kísérletet javasolt:
– A Nyugat és Ukrajna határozzon meg egy területet Kijevben, koncentrálják oda az összes légvédelmi rendszerüket, mi pedig oda fogjuk kilőni az Oresnyiket. Ők megpróbálják elfogni, és meglátjuk, mi történik. Elárulom, nincs esély arra, hogy az Oresnyiket könnyen lelőjék vagy megsemmisítsék
– szögezte le az orosz elnök. Putyin arra is kitért, hogy Oroszországra nem jelentenek veszélyt az amerikai THAAD legvédelmi rendszerek.
Meg fogjuk kérni a srácainkat, hogy mondják el, mi az újdonság benne. Van kivel beszélnünk Ukrajnában
– jegyezte meg sejtelmesen Vlagyimir Putyin. Az eseményen felidézték, hogy Oroszország nemrég megváltoztatta a nukleáris doktrínáját. A frissített doktrína több olyan katonai fenyegetést sorol fel, amelyekre Oroszország nukleáris visszatartó erővel válaszolhat. Arra a kérdésre, hogy a Nyugat megkapta-e az üzenetet, az államfő úgy válaszolt:
Kérdezzék meg őket. A doktrína változásai abból fakadnak, hogy kialakuló katonai fenyegetésekről kell beszélnünk. Ha egyes országok fenyegetést jelentenek Oroszországra, Oroszország úgy véli, hogy joga van atomfegyvereket használni ellenük.
Háborúban áll a NATO
Putyin megjegyezte, hogy szinte az összes NATO-ország háborúban áll Oroszországgal, és az orosz hadsereg harckészsége a legmagasabb a világon. – A világon egyetlen más hadsereg sem rendelkezik ilyen magas szintű harckészültséggel, Oroszország pedig megerősödött és valóban szuverén országgá vált. Nem fogunk visszatekinteni mások véleményére – mondta.
Szóba került Putyin kapcsolata Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel is. Az orosz elnök azt mondta,
több mint négy éve nem beszélt Trumppal, de készen áll tárgyalni vele. – Ha találkozunk Trump elnökkel, biztos vagyok benne, hogy sok megbeszélnivalónk lesz – szögezte le.
A politika a kompromisszumok művészete, Oroszország mindig is kész volt a tárgyalásokra, tette hozzá Putyin egy másik újságírói kérdésre, amely az amerikai–ukrán–orosz tárgyalásokra vonatkozott. Az államfő felidézte, hogy 2022 végén már megszülettek a megállapodások Kijevvel, de Boris Johnson, a „furcsa frizurájú férfi” megtiltotta Ukrajnának a békekötést.
Egy újságíró arról kérdezte Putyint, hogy milyen feltételekkel tárgyalna Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Az orosz államfő elmondta, hogy Zelenszkij mandátuma lejárt, így jogilag ő már nem Ukrajna elnöke, helyette az ukrán parlamenté a legitimitás.
Amíg Ukrajnának illegitim elnöke van, minden más hatóság cinkossá válik az ő bűneiben. Mindenkivel beszélni fogunk, de csak azokkal írunk alá, akiket legitimnek tartunk
– jelentette ki Putyin, arra utalva, hogy Oroszország soha nem utasította el a tárgyalásokat.
Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök (Fotó: AFP)