Igor Kirillov altábornagy, az orosz hadsereg radioaktív, vegyi és biológiai anyagokért felelős vezetője életét vesztette egy kedden reggel történt robbantásban Moszkvában. Az Orosz Nyomozó Bizottság közlése szerint Kirillov éppen kilépett egy lakóépületből, amikor egy robbanószerkezet, amelyet egy robogóba rejtettek, felrobbant.
A jelentés szerint Kirillov asszisztense szintén életét vesztette a támadásban.
Októberben az Egyesült Királyság szankciókat vezetett be Kirillov ellen, azzal vádolva őt, hogy felügyelte a vegyi fegyverek használatát Ukrajnában, és jelentős szerepet játszott a Kreml dezinformációs tevékenységében. Hétfőn az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az SZBU a távollétében vádat emelt Kirillov ellen, a Telegramon közölve, hogy ő felelős a tiltott vegyi fegyverek tömeges használatáért.
Az Orosz Nyomozó Bizottság, amely az ország fő nyomozó hatósága, közölte, hogy büntetőeljárást indított két katona meggyilkolása ügyében.
Nyomozók, törvényszéki szakértők és operatív szolgálatok dolgoznak a helyszínen
– tették hozzá. Kiemelték: nyomozati cselekmények és operatív kutatómunka folyik a bűncselekmény minden körülményének feltárása érdekében.
Borítókép: Igor Kirillov altábornagy, az orosz hadsereg radioaktív, vegyi és biológiai anyagokért felelős vezetője (Fotó: AFP)