Az Európai Bizottság pénteken jelentette be, hogy Ursula von der Leyen, a testület elnöke egy hetet töltött kórházban súlyos tüdőgyulladás miatt. A hivatalos tájékoztatás szerint az elnököt a hannoveri egyetemi kórházban kezelték, és jelenleg otthonában lábadozik. A bizottság szóvivője, Arianna Podestà közölte, hogy a 66 éves német politikus állapota nem igényelt intenzív ellátást, és folyamatosan kapcsolatban volt csapatával.
Az elnök jelenleg otthon dolgozik, miközben tovább lábadozik ebből a súlyos betegségből
Az ügy azonban felkavarta a kedélyeket, mivel a kórházi tartózkodás ténye több mint egy héttel később derült ki, a német DPA hírügynökség riportjának köszönhetően.
Korábban, amikor újságírók az elnök egészségi állapotáról érdeklődtek, a bizottság fő szóvivője, Paula Pinho mindössze annyit mondott, hogy nincs új információ.
Von der Leyen betegségéről január elején adott ki először közleményt a bizottság, amelyben a tüdőgyulladást említették, de a kórházi tartózkodást elhallgatták. Az elnök betegsége miatt több fontos eseményt is elhalasztottak, köztük egy kulcsfontosságú gazdasági stratégiát érintő bejelentést és a lengyel EU-elnökség ünnepélyes megnyitóját, erről a Magyar Nemzet is írt.
A helyzet különösen kellemetlen, mivel Ursula von der Leyen az Európai Unió egyik legbefolyásosabb tisztségviselője, és az egészségi állapotával kapcsolatos titkolózás újabb kritikákat váltott ki az uniós vezetés átláthatóságával kapcsolatban.
A kérdések különösen annak fényében merültek fel, hogy újságírók többször is rákérdeztek az elnök állapotára, de választ nem kaptak.
Von der Leyen a kórház elhagyása után az Instagramon osztott meg egy képet otthonából, ahol azt írta: „Home sweet home … office!” („Otthon, édes otthon … iroda!”).
A tüdőgyulladás egyike azon betegségeknek, amelyek különösen veszélyesek lehetnek az idősebb korosztály számára. Bár von der Leyen állapota nem igényelt intenzív osztályos kezelést, a betegség súlyosságát mutatja, hogy közel egy hétig tartották kórházban.
Az Európai Bizottság nem először kerül kritikák kereszttüzébe a transzparencia hiánya miatt.
Szakértők szerint az uniós vezetők egészségi állapotáról való megfelelő tájékoztatás elengedhetetlen lenne a közbizalom fenntartásához, különösen akkor, ha az adott vezető betegsége jelentős események elhalasztását eredményezi.
Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: AFP)