Donald Trump amerikai elnök egy „lojális fickó”, aki valószínűleg viszonozza Orbán Viktor magyar miniszterelnök támogatását – mondta egy, a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott interjúban David Cornstein, az Egyesült Államok korábbi budapesti nagykövete.
A diplomata szerint a két vezető jó viszonya különleges lehetőség Magyarország számára, ugyanis kivételes politikai és üzleti együttműködést eredményezhet a két ország között a következő négy évben.
Cornstein még mindig rendszeresen látogat Magyarországra, és szoros kapcsolatokat ápol a miniszterelnökkel. A volt nagykövet, aki Trump Mar-a-Lago klubjának tagja, elmondta, hogy mindkét vezető támogatásával a kétoldalú üzleti kapcsolatok fellendítésén dolgozik.
Az, hogy Donald Trump és Orbán Viktor egyidejűleg van hivatalban, „egyszeri pillanat, amikor a nap, a hold és a csillagok együtt állnak, és ezt ki kell használni” – vélekedett a volt nagykövet.
Nem szeretném, ha ennek a kapcsolatnak vége szakadna. Ez lenne a legnagyobb hiba, amit az ország elkövethetne
– figyelmeztetett Cornstein.
David Cornstein utóda mélypontra küldte az amerikai–magyar kapcsolatokat
A ma már nyugdíjas David Cornstein Donald Trump első elnöki ciklusa alatt, 2020-ig volt az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Utódja, Joe Biden bukott amerikai elnök kinevezettje, David Pressman budapesti megbízatása alatt a két ország kapcsolatai soha nem látott mélypontra süllyedtek. Pressman a diplomácia írott és íratlan szabályait semmibe véve avatkozott be több ízben a magyar belpolitikába az ellenzék oldalán.
Szintén az ő megbízatása alatt szigorodtak a magyar állampolgárokra vonatkozó vízumfeltételek, illetve az Egyesült Államok a kettős adóztatás elkerüléséről kötött kétoldalú egyezményt is felmondta, ami súlyos károkat okozott nem csupán a magyar, de az amerikai polgárok és cégek számára is.
Néhány nappal Pressman távozása előtt pedig az Egyesült Államok szankciós listára tette Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető minisztert. A kicsinyes lépés súlyos károkat okozott a magyar–amerikai kapcsolatokban, azonban a Trump-kormányzat részéről nyilvánvaló a szándék azok helyreállítására.
Marco Rubio új amerikai külügyminiszterrel folytatott egyeztetéséről beszámolva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy
ez a telefonbeszélgetés egyértelművé tette, hogy az elkövetkező években egy új aranykor kezdődhet a magyar–amerikai politikai kapcsolatrendszerben.
A beszélgetés során a két külügyminiszter kölcsönösen kifejezte szándékát egy személyes találkozásra is.
Borítókép: Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök (Fotó: AFP)