A tájékoztatás szerint fél éve biztosra vehető, hogy a hollandiai Jos Leijdekkers, aki a nemzetközi kokainkereskedelem kulcsfigurájának számít, a nyugat-afrikai országban tartózkodik. A Bolle Jos ragadványnéven ismert bűnöző a legkeresettebb személyek európai körözési listáján szerepel.
A férfit tavaly távollétében ítélték el 24 év börtönre csaknem hét tonna kokain csempészete és egy gyilkosság elrendelése miatt Hollandiában.
Egy belga büntetőtörvényszék pedig szeptemberben tíz év szabadságvesztéssel sújtotta kábítószer-kereskedelem és testi sértés miatt. Legutóbb a nyomozók még úgy sejtették, hogy Törökországban tartózkodik.
A holland hatóságok szerint a 33 éves bűnöző különösen Rotterdam és Antwerpen kikötőin keresztül történt kokaincsempészettel eurómilliókat keresett. Kézre kerítéséért 200 ezer eurós nyomravezetői díjat szabtak ki.
A NOS holland közszolgálati televízió szombati esti hírműsorában arról számolt be, hogy Leijdekkerst a nyugat-afrikai ország elnökének társaságában látták, egy rövid bevágásban a bűnözőt lehetett látni az államfő lánya mellett egy templomban.
Sierra Leone kormánya közölte, hogy az államfő az ünnepek során számos rendezvényen vett részt, amelyeken különböző emberekkel készültek felvételek.
A freetowni vezetés hangsúlyozta, hogy az elnöknek nem volt tudomása Leijdekkersről, illetve az ellene felhozott vádakról. A kabinet vizsgálatot rendelt az ügyben, az ország rendőrsége pedig kész együttműködni a holland hatóságokkal és az Interpollal.
Sierra Leone és Hollandia között nincs kiadatási egyezmény.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP)