Százötven métert zuhant egy szikláról és azonnal szörnyethalt egy nő a spanyolországi Málaga közelében. A zuhanás után a nő elvesztette az eszméletét, és mire az első mentőegységek kiérkeztek, a szíve leállt – írta meg a Mirror.
Holttestét mentőhelikopterrel hozták fel a mélyből.
A nő barátja is a lezuhant, de ő csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, miután egy bokrokkal teli sziklarészen fennakadt. Őt sokkos állapotban mentették ki a szikláról. A terület, ahol a tragédia történt, közel van a híres Caminito del Rey ösvényhez is, amelyet egykor a világ legveszélyesebb sziklás területének nyilvánítottak, majd egy felújítást követően újra megnyitották.
A szerencsétlenül járt pár a napot sportolással töltötte. A baleset akkor következhetett be, amikor rossz útvonalat választottak a sziklamászás során, és megpróbáltak leereszkedni. Ekkor veszíthették el egyensúlyukat, és szakadékba zuhantak.
A mostani tragédia egy hónapon belül a második a térségben, amelyben brit hegymászó érintett. December 11-én egy 20 év körüli férfi lezuhant és megsérült a Puente del Mono nevű területen.
Amint arról korábban beszámoltunk, egy kiránduló leesett egy szikláról, és megsérült a Dömös külterületén lévő Thirring-szikláknál. Korábban a Magas-Tátrában zuhant le egy 56 éves hegymászó, aki ötven métert zuhant egy szikláról és szörnyethalt.
Borítókép: A Caminito del rey kanyon. (Fotó: Hemis via AFP/CHARTON Franck/Hemis.fr)