A tiltakozók Podgoricában a belügyminisztérium elé vonultak, hogy Danilo Saranovic belügyminiszter, valamint Aleksa Becic biztonságért és védelemért felelős miniszterelnök-helyettes lemondását követeljék.
A tüntetők Gyilkosok, illetve Lemondásokat! feliratú transzparensekkel vonultak a főváros utcáin.
A tiltakozók úgy vélik, hogy a biztonságért felelős politikus és az általuk vezetett szervek nem tettek eleget azért, hogy megvédjék az állampolgárokat.
Január elsején az erősen ittas 45 éves Aleksandar Martonovic egy cetinjei kávézóban rálőtt néhány emberre, majd menekülés közben további négy helyen lövöldözött.
Tizenkét embert, köztük két gyereket ölt meg, majd magával is végzett.
A mészárlás helyszínén, Cetinjében is tiltakoztak vasárnap. A tüntetés 12 perces néma csenddel kezdődött a 12 áldozat emlékére, a tiltakozók azonban nem feledkeztek meg azokról az áldozatokról sem, akiket ugyanebben a városban, hasonló körülmények között gyilkolt meg egy ámokfutó 2022 augusztusában.
Vasárnap azért vonultak utcára az emberek, mert szerintük a rendőrség nem kezelte megfelelően már a 2022-es helyzetet sem, nem szigorította a biztonsági intézkedéseket és a fegyvertartásra vonatkozó jogszabályokat, illetve semmit sem tett annak érdekében, hogy ne forduljanak elő hasonló esetek.
Emlékeztettek arra, hogy a január elsején lövöldöző Aleksandar Martinovicot korábban már elítélték illegális fegyverbirtoklás és erőszakos viselkedés miatt.
Milojko Spajic miniszterelnök bejelentette, hogy hamarosan új, sokkal szigorúbb fegyvertartási törvényt hoznak.
Aki most rendelkezik fegyvertartási engedéllyel, annak a jövő év január elsejéig lesz ideje arra, hogy megújítsa a dokumentumot. Aki nem megy át a szigorúbb ellenőrzésen, annak vissza kell adnia a fegyvert, ellenkező esetben az eszköz illegális fegyverként kerül nyilvántartásba. Emellett két hónappal meghosszabbítják a már hatályban lévő fegyverleadási amnesztiát, azaz annak, aki a következő két hónap során leadja illegálisan tartott fegyverét, nem kell jogi következményekkel számolnia. Utána viszont drákói szigorral csapnak le az illegális fegyverek birtokosaira – húzta alá a montenegrói kormányfő. Hozzátette, hogy a vadász- és lövészegyletek engedélyeit is meg kell majd újítani, illetve tagságának is új engedélyeket kell kérvényeznie. A kilencvenes évek délszláv háborúi után a civil lakosságnál rengeteg fegyver maradt, becslések szerint a 620 ezres Adria-parti országban csaknem 245 ezer fegyver van.
Borítókép: Több ezer ember gyűlt össze 2025. január 5-én Montenegróban Cetinje városában és a fővárosban, Podgoricában, hogy megemlékezzenek a lövöldözés áldozatairól és felelősségre vonást követeljenek a hatóságoktól (Fotó: Savo Prelevic/AFP)