„Nem engedjük meg, hogy a kolumbiai kormány megszegje az Egyesült Államokba kényszerített bűnözők befogadásával és visszaküldésével kapcsolatos jogi kötelezettségeit” – szögezte le közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök. Hivatalba lépésével erőteljes háborút hirdetett az irreguláris bevándorlás ellen, január 20-a óta naponta több száz, okmányokkal nem rendelkező migránst vettek őrizetbe, akiket utána visszaküldenek hazájukba. Becslések szerint 11 millió okmányokkal nem rendelkező bevándorló tartózkodik az országban.

(Fotó: AFP)
Kolumbia azonban vasárnap hajnalban nem engedett leszállni két, 80-80 migránssal teli katonai gépet. Amerikai tisztviselők azt állították, a dél-amerikai ország korábban jóváhagyta a migránsok visszafogadását, Kolumbia elnöke, Gustavo Petro vasárnap már vitatta ezt. Washington szerint az engedélyt azt követően vonták vissza, hogy a gépek elindultak.
A politikai csörte közepette a két ország súlyos gazdasági intézkedésekkel fenyegette meg egymást.
Trump „megtorló” intézkedéseket helyezett kilátásba, köztük 25 százalékos vám kivetését a kolumbiai termékekre – amelyet egy hét múlva 50 százalékra emelnek –, utazási tilalmat és azonnali vízummegvonást a kolumbiai kormánytisztviselőkkel és családtagjaikkal szemben, továbbá fokozott vám- és határvédelmi ellenőrzéseket valamennyi kolumbiai állampolgár és szállítmány esetében. „Ezek az intézkedések csak a kezdetet jelentik” – fogalmazott az amerikai elnök.
Hangsúlyozta továbbá, hogy a kitoloncoltak fogadásának elutasítása nemzetközi jogot sértő tettnek minősül, ugyanis bűnözőkről van szó, akiket a származási országnak vissza kell fogadnia.
Petro azonban úgy fogalmazott, az Egyesült Államok „nem bánhat úgy a kolumbiai bevándorlókkal, mint a bűnözőkkel”, és csak akkor hajlandó visszafogadni állampolgárait, ha azok polgári gépeken érkeznek. A kolumbiai elnök Trumphoz hasonlóan gazdasági szankciókat helyezett kilátásba, köztük 25 százalékos vámot az amerikai árukra, amelynek értéke tovább emelkedhet 50 százalékig.
A kereskedelmi háború szélére sodródva, vasárnap este a kolumbiai kormány bejelentette, az Egyesült Államokkal „túljutottak a zsákutcán”, és készen állnak, hogy fogadják kitoloncolt állampolgáraikat – akkor is, ha katonai repülőgépeken érkeznek.
Válaszul Washington pedig közölte, nem szabja ki a bejelentett szankciókat, hangsúlyozta ugyanakkor, hatályba léptetik azokat, ha Kolumbia nem tartja be a megállapodás rá vonatkozó részét. A következő napokban a további tárgyalások érdekében Washingtonba utazik Luis Gilberto Murillo kolumbiai külügyminiszter.
Nem Kolumbia az egyetlen ország, amely nem nézi jó szemmel a szigorodó amerikai migrációs politikát. Brazíliába szintén a hétvégén érkezett meg az első járat, amelyen 88 kitoloncolt migránst szállítottak haza. A dél-amerikai ország kormánya sérelmezte, hogy állampolgárait megbilincselték.
Borítókép: Donald Trump amerikai elnök (Fotó: AFP)