Patrióta erők összefogása
A kétnapos találkozón a Patrióták Európáért vezetői mellett több mint kétezer jobboldali szimpatizáns vett részt. Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett felszólalt a házigazda Santiago Abascal, Marine Le Pen, a legnagyobb francia ellenzéki erő vezetője, valamint Andrej Babis, a csehországi ANO párt vezetője is.
Farkas Vajk kiemelte: videóüzenetet küldött a Spanyolországban politikai sztárnak számító argentin elnök, Javier Milei, valamint a venezuelai ellenzék vezetője, María Corina Machado is, de a legnagyobb érdeklődés Orbán Viktor beszédét övezte. A felszólalók üzenetei ugyanakkor egységesek voltak.
Világrendszerváltás zajlik, a patrióták pedig egyre tudatosabban, egyre szervezettebben állnak Európában ennek az élére. Az összes résztvevő fő üzenete az volt, hogy itt van egy európai patrióta alternatíva, amely eddig eretneknek számított, ma viszont már egyre inkább a fősodornak. Valamennyi felszólalótól elhangzott egy spanyol szó, a reconquista is, amit azt jelenti, visszafoglalás. Így nevezték az Ibériai-félsziget felszabadítását az arab uralom alól
– emelte ki az Alapjogokért Központ madridi irodavezetője, hozzátéve, hogy ennek a szónak ma kettős jelentése van, egyrészt az illegális migráció megállítása, másrészt Európa és az európai intézmények visszafoglalása a globalista-woke elittől.
Trump elnök hatalomra kerülése lelkesedést és inspirációt ad az európai patriótáknak is – ez világosan kirajzolódott a felszólalók beszédeiből. Ugyanakkor a progresszív elit folyamatos, antidemokratikus kirekesztési és ellehetetlenítési kísérletei csak tovább erősítik a patrióta mozgalmat
– emelte ki.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!