A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével, Pásztor Bálinttal folytatott találkozóját követően leszögezte, hogy a pártnak nélkülözhetetlen szerepe van abban, hogy a két ország kapcsolatai ma történelmi csúcspontjukon vannak.
A VMSZ, illetve a vajdasági magyarság talán a legfontosabb erőforrása annak a kapcsolatrendszernek, amelyet Magyarország és Szerbia között az elmúlt időszakban fel tudtunk építeni
– hangsúlyozta.
És mi Magyarországon nagyon büszkék vagyunk arra a stabilizáló-, racionális szerepre, amelyet az VMSZ visz a szerb belpolitikában, és büszkék vagyunk arra is, hogy a szerb többségi nemzet tagjai is elismerik azt a teljesítményt, amelyet a VMSZ politikusai, vezetői nyújtanak nem pusztán a mostani belpolitikai helyzetben, hanem úgy általában a szerbiai kormányzati munka során
– tette hozzá. Megerősítette, hogy a magyar kormány továbbra is támogatja a VMSZ kezdeményezéseit, azok ugyanis erősítik a magyar–szerb együttműködést és a vajdasági magyar közösséget is. Szijjártó Péter példaértékűnek nevezte a VMSZ javaslatára végrehajtott gazdaságfejlesztési programot, amelynek keretében a magyar kormány több mint 16 ezer pályázatot támogatott, ennek nyomán pedig 182 milliárd forintnyi beruházás jött létre a Vajdaságban.
Ekképp természetesen örömmel vesszük a vajdasági magyarok koncepcióját a Vajdaság fejlesztésére a következő hét évre, s erőforrásainkhoz mérten természetesen örömmel nyújtunk ehhez támogatást
– tudatta. Ezt követően a két ország közti határ átjárhatóságának fontosságát is érintette.
Nem a zöldhatáron persze, mert arról szó sem lehet, hanem a határátkelőhelyeken mindazoknak, akik tisztességesen és a szabályokat betartva utaznak és akarnak belépni Magyarország területére, vagy onnan kilépni
– húzta alá.
A lehető leggyorsabb, legkulturáltabb átlépés lehetőségét igyekezünk biztosítani. Ma megerősítettük az elkötelezettségünket a szerbiai kormánnyal abban, hogy egész Európa legnagyobb és legmodernebb határátkelőhelyét fogjuk létrehozni Röszkénél
– emelte ki.
Emellett megerősítettük az elkötelezettségünket arra is, hogy a VMSZ kérésének megfelelően a kisebb határátkelőhelyek nyitvatartási idejét meghosszabbítsuk
– tette hozzá. A röszke–horgosi kishatár-átkelőhely 0–24 órás üzemmódban működött a nyári időszakban, most reggel 4 és este 11 óra között van nyitva, illetve más átkelőhelyek – a tiszaszigeti, az ásotthalmi – esetében is a működési idők meghosszabbítása mellett döntöttünk annak érdekében, hogy azok, akik ingáznak vagy azok, akik valamilyen gazdasági tevékenységet folytatnak, napon belül vissza tudjanak érni lakóhelyükre, nehogy azzal a kockázattal kelljen szembesülnünk, hogy adott esetben a vajdasági magyar közösség létszámának csökkenéséhez vezetnének egyes gazdasági folyamatok. A miniszter végezetül megjegyezte, hogy a VMSZ-szel folytatott együttműködés természetes a magyar kormányzat számára, s a jövőben is komoly erőforrásként és összekötő kapocsként fognak tekinteni a vajdasági magyarságra.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban. (Forrás: Facebook.com/Szijjártó Péter)