
Abdullah király a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Donald Trump békét és jólétet hozhat a Közel-Keletre, és támogatja őt ebben. Amikor egy újságíró megkérdezte, miért kellene Jordániának befogadnia a Gázából érkező palesztinokat, Trump nem válaszolt, hanem átadta a szót Abdullah királynak.
Ne feledjük, hogy Egyiptom és az arab országok is kidolgoznak egy tervet, amelyről jelenleg tárgyalások folynak”
– mondta a jordán uralkodó.
A kérdés az, hogyan tudjuk ezt úgy megvalósítani, hogy mindenki számára jó legyen? Figyelembe kell vennünk az Egyesült Államok érdekeit, a régió népeinek érdekeit, és különösen a saját népem, Jordánia érdekeit
– tette hozzá. Abdullah király bejelentette, hogy Jordánia kétezer rákbeteg vagy súlyosan beteg gyermek befogadását vállalja a Gázai övezetből, akiket „a lehető leggyorsabban” ellátnak, miközben várják Egyiptom hivatalos javaslatát a helyzet rendezésére. Hozzátette, hogy számára Jordánia érdekei a legfontosabbak, ezzel is jelezve, hogy országa nem kíván részt venni egy olyan tervben, amely veszélyeztethetné a belső stabilitását vagy hosszú távú regionális szerepét.
Trump optimistán nyilatkozott Egyiptom szerepéről is, kijelentve, hogy „99 százalékban biztos”, hogy meg tudnak állapodni az egyiptomi vezetéssel.
„Kétmillió ember nagyon kis szám” – mondta, utalva arra, hogy szerinte a palesztinok Gázából való kitelepítése nem jelentene nagy kihívást. Hozzátette, hogy csak azért akarnak a Gázai övezetben maradni, mert nem ismernek mást, soha nem volt alternatívájuk. Trump szerint Gázában olyan szintű öldöklés zajlik, amelyet a világ még nem látott, és nincs még egy olyan veszélyes hely, mint a Gázai övezet. A palesztin lakosság jövőjéről azt mondta:
A most Gázában élő emberek gyönyörűen fognak élni egy másik helyen.
Hozzátette, hogy biztonságban lesznek, nem fogják őket lemészárolni, nem kell majd tízévente elmenekülniük. Trump a sajtótájékoztatón utlt rá, hogy nem feltétlenül tartaná vissza az amerikai segélyeket Jordániától, Egyiptomtól vagy más arab országoktól, ha azok nem egyeznének bele, hogy több gázai lakost fogadjanak be.
Nem kell pénzzel fenyegetnem
– mondta Trump, majd hozzátette, hogy egyébként rengeteg pénzt ad az Egyesült Államok Jordániának és Egyiptomnak, de nem kell ezzel fenyegetőznie, mivel úgy gondolja az amerikaiak efölött állnak.
Meg fogjuk tartani, és nagyra fogjuk becsülni
– mondta Trump a Gázai övezetről, hozzátéve, hogy az Egyesült Államoknak nem kell „megvásárolnia” a háború sújtotta területet. Trump kijelentette, hogy nem áll szándékában saját ingatlanfejlesztési projekteket indítani Gázában.
Nagyszerű ingatlanos karrierem volt
– mondta nevetve.
Nagyon rendesen fogjuk irányítani, és idővel hatalmas gazdasági fejlesztések lesznek
– mondta Trump, majd hozzátette, hogy ígéretet tesz a közel-keleti békére.
Ha az Egyesült Államok irányítása alá kerül ez a földterület, a Közel-Keleten először lesz stabilitás
– fogalmazott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!