Bejegyzésében megemlítette a USAID-pénzeket is, amiket a Trump-adminisztráció vizsgálat alá vetett, majd meg is szüntette a folyósításukat. Deutsch Tamás szerint Brüsszel egy nagyon hasonló gépezetet alakított ki.

Fotó: Bodnár Boglárka / MTI
Deutsch Tamás és képviselőtársai adatigénylést nyújtottak be
Deutsch Tamás szeretné tudni, hogy mire költi Brüsszel az adófizetők pénzét.
Ideje tiszta vizet önteni a pohárba: az Európai Bizottságnak nyilvánosságra kell hoznia, hogy milyen aktivistahálózatokat pénzelték és mennyivel!
– írta az EP-képviselő. A politikus elmondása szerint 86 adatigénylést nyújtottak be az Európai Bizottság különböző főigazgatóságaihoz, ügynökségeihez és háttérintézményeihez, hogy kiderüljön, milyen célokra költik az európai adófizetők pénzét.
Az uniós jogszabályok alapján minden uniós állampolgárnak joga van megismerni ezeket az adatokat
– hangsúlyozta. Deutsch szerint Brüsszelben egy az USAID-hoz hasonló gépezetet alakítottak ki, amelynek révén jelentős összegeket osztanak szét liberális médiumok és NGO-k között.
Példaként említette, hogy az Európai Parlament a tavalyi választási kampány során 50 milliárd forintnak megfelelő összeget osztott szét liberális médiumoknak szerte Európában.
Emellett az Európai Bizottság 6 milliárd forinttal támogatta Guy Verhofstadt „civil” mozgalmát, amely szerinte kifejezetten liberális véleményformálásra kapott pénzt.
Magyarországon is aktívak a fizetett csoportok
A politikus állítása szerint Magyarországon is vannak olyan aktivistacsoportok, amelyek negyedmilliárd forintot kaptak, és büszkén hirdetik, hogy feljelentéseik nyomán 20 alkalommal ítélték el az országot az illegális bevándorlás elutasítása miatt.
Mindeközben százmilliókat kaptak más olyan szervezetek, amelyek szakmányban lejárató anyagokat gyártottak, hogy a Bizottság ezekre is hivatkozva tartsa vissza a nekünk járó uniós pénzeket
– tette hozzá.
Deutsch hangsúlyozta, hogy a Trump-adminisztráció hatalomra kerülésével elzáródtak a USAID-pénzcsapok, ezáltal a liberális NGO-hálózat pénzügyi forrásai is, így ezek a szervezetek Brüsszelhez fordulnak támogatásért.
63 NGO máris Brüsszel beavatkozását és a finanszírozásuk folytatását követeli
– írta. A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy Magyarország által befizetett uniós pénzeket olyan „civil” aktivistacsoportokra fordítsák, amelyek kifejezetten Magyarország ellen dolgoznak.
A brüsszeli fedett kasszákat egyszer és mindenkorra fel kell számolni! Várjuk az Európai Bizottság válaszát!
– zárta bejegyzését Deutsch Tamás.
Borítókép: Deutsch Tamás, a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke beszédet mond a Magyar Paralimpiai Bizottság gáláján, a Paralimpiai Legendák Estjén a Puskás Arénában a Magyar Parasport Napján, 2025. február 22-én (Fotó: MTI)