Az eddigi kormányok túl sokáig nem tettek semmit a probléma kezelése érdekében, az eredmény pedig egészen lesújtó. A Policy Exchange tanulmánya szerint évente 250 milliárd fonttal rövidíti meg az Egyesült Királyság gazdaságát a bűnözés. Ez az összeg nagyobb, mint hazánk éves GDP-je.

Fotó: AFP
Az Egyesült Királyság gazdasága tönkremegy a bűnözés miatt
A jelentés szerint a bolti lopások, rablások és késes támadások jelentős terhet rónak a vállalkozásokra, az állami szektorra és az egyénekre egyaránt. A tanulmány becslései szerint az ezekből adódó közvetlen gazdasági veszteség eléri a 170 milliárd fontot évente, ami az Egyesült Királyság GDP-jének körülbelül 6,5 százalékát teszi ki. Emellett a jelentés hangsúlyozza a bűnözéstől való félelem pszichológiai és gazdasági hatásait is.
Sokan elkerülik a belvárosi bevásárlónegyedeket vagy késleltetik üzleti befektetéseiket, ami a teljes gazdasági kárt akár 250 milliárd fontra is növelheti az éves szinten, vagyis a GDP 10 százalékára.
A Policy Exchange szerint a kormányzatnak sürgősen 5 milliárd fontnyi éves többletforrást kellene biztosítania a rendőrség, a börtönök és a bíróságok számára. A szervezet egyúttal szigorúbb büntetéseket és az elítélt külföldi bűnözők kiutasítását is javasolja.
Járványszerűen terjednek a bűncselekmények
A rendőrségi statisztikák szerint az elmúlt években meredeken emelkedtek a bűncselekmények számai. A bolti lopások száma 2015 óta 51 százalékkal nőtt, míg a rablások 64, a késes támadások pedig 89 százalékos emelkedést mutatnak. Tavaly a John Lewis Partnership korábbi elnöke az üzleteket sújtó lopásokat „járványszerűnek” nevezte.
Sajid Javid, korábbi pénzügyminiszter és belügyminiszter, a jelentés előszavában úgy fogalmazott:
A történelem azt tanítja, hogy a gazdaság virágzik azokban a társadalmakban, amelyek értékelik a törvényt és a rendet.
Hozzátette:
Ha a fogyasztók és a vállalkozások biztosak lehetnek abban, hogy a szerződéseket betartják, és munkájuk gyümölcse védett a lopásoktól és az erőszaktól, akkor bizalommal építkezhetnek és beruházhatnak.
A volt pénzügyminiszter szerint ezek a feltételek jelenleg nem adottak az országban.
A baloldal másokat okol
A munkáspárti Keir Starmer szerint a konzervatív kormány évek óta tartó megszorításai és a rendőrségi költségvetés csökkentése „bolti tolvajok paradicsomává” tették az országot. Ugyanakkor a pénzügyi szorítás és a védelemre fordított kiadások növekedése miatt kérdéses, hogy a kormány mekkora forrást tud biztosítani a közbiztonság javítására.
Ez főleg annak fényében kérdéses, hogy tavaly rabok tömegeit engedte vissza a társadalomba Keir Starmer kormánya, mivel nem volt elég hely a börtönökben.
A Bank of England volt vezető közgazdásza, Andy Haldane szerint a következő költségvetési felülvizsgálat brutális lesz, és döntő jelentőségű lehet a következő választások szempontjából.
Ez a jelentés ébresztőt fúj minden politikai párt számára, hogy tudatosítsa a bűnözés valódi és növekvő gazdasági költségeit, valamint annak társadalmi következményeit
– fogalmazott. A kormány mindeközben 13 ezer új rendőrtisztet és 14 ezer új börtönhelyet ígér 2031-ig, valamint célként tűzte ki a késes támadások és a nők elleni erőszakos bűncselekmények számának felére csökkentését. A kérdés azonban továbbra is az, hogy a jelenlegi költségvetési korlátok és a tömeges bevándorlás mellett sikerül-e érdemi változást elérni.
Borítókép: Londoni rendőrök egy gázolás helyszínén 2024. december 25-én (Fotó: AFP)