Ferenc pápa immár négy hete kórházban fekszik súlyos tüdőgyulladással, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a pápaság új szakaszba lépett.

Marco Impagliazzo, a világ legnagyobb katolikus jótékonysági szervezetének, a Sant’Egidio Közösségnek az elnöke a Sky Newsnak nyilatkozva kijelentette:
Újra kell gondolnunk a pápaságot ebben az új helyzetben, de meggyőződésem, hogy a pápa teljes mértékben ura a szerepének.
Ferenc pápa kórházban marad
A Vatikán közlése szerint a pápa élete továbbra is veszélyben van, és nem adtak tájékoztatást arról, mikor hagyhatja el a kórházat. Impagliazzo hozzátette:
Azt gondolom, hogy a jövőben Ferenc pápával, az ő egészségi állapotával egy kevésbé dinamikus pápaságunk lesz, például az utazások tekintetében, de prófétaibb lesz.
Ferenc pápa közismert arról, hogy közel akar lenni a katolikus hívekhez. Impagliazzo szerint:
Talán csökkentenie kell a találkozókat, de az egyház irányítását ő biztosítja.
Franca Giansoldati, az első női újságíró, aki interjút készített Ferenc pápával, így vélekedett a helyzetről:
A pápa mindig azt mondta, hogy az agyával irányítja az egyházat, nem a lábával. Úgy képzelem el őt, mint egy madarat a kalitkában. Azt gondolom, mentálisan erős, de nem érzi jól magát – olyan, mint egy fogoly.
A hívek türelmesen várják a híreket a pápa egészségi állapotáról. Egy brazil apáca, Mayara így nyilatkozott a Szent Péter-bazilika előtt:
Gyors felépülést kívánunk a szentatyának. Imádkozunk, hogy Isten adjon neki jó egészséget, hogy visszatérhessen a feladataihoz. Még betegségében és törékenységében is vezeti az egyházat. A munkája folytatódik. A pápa még betegen is jelen van.
Borítókép: Ferenc pápa egészségéért imádkoznak a hívek (Fotó: AFP)