Az amerikai elnök kifejtette, hogy nincs mozgástér további tárgyalásra Kanadával és Mexikóval, a 25 százalékos különvám keddtől érvénybe lép.
Az elnök Kína esetében egy újabb tízszázalékos büntetővám bevezetését említette, és úgy fogalmazott, hogy a további, hasonló intézkedések attól függenek, hogy Kína részéről milyen válaszlépések születnek. Donald Trump szerint további vámokat az is indokolttá tehet, ha Kína valutájának gyengítésével próbálná ellensúlyozni az amerikai gazdasági intézkedés hatását.
Az amerikai elnök megismételte, hogy a három ország esetében az a nagy mennyiségben csempészett fentanil kábítószer a büntetővámok oka, amely jórészt Kínából származik és részben Mexikón, részben Kanadán keresztül érkezik az Egyesült Államokba. Az elnök már január végén bejelentette a vámokat, amelyek bevezetését február elején harminc napra felfüggesztette.
Donald Trump azt is megerősítette, hogy a korábban beharangozott viszonossági alapú vámokat április 2-tól alkalmazza az Egyesült Államok, ami azt jelenti, hogy minden kereskedelmi partnerével szemben pontosan akkora mértékű vámot vezet be, amelyet az az amerikai termékekre alkalmaz.
A vámokat egy gyors és hatékony eszköznek nevezte a kereskedelmi mérleg egyensúlytalanságának kezelésében, ugyanakkor utalt arra, hogy külön kereskedelmi megállapodások formájában léteznek más eszközök is.
Az elnök szintén hétfőn közösségi médiaoldalán az amerikai mezőgazdasági termelőknek szóló üzenetet tett közzé, amiben a termelés felfuttatására ösztönzi őket.
Álljanak készen arra, hogy nagyon sok mezőgazdasági terméket állítsanak elő az Egyesült Államokon belüli értékesítésre. A vámokat bevezetjük a kívülről érkező termékekre április 2-án
– fogalmazott a Truth Social oldalán Donald Trump.
Borítókép: Donald Trump amerikai elnök (Fotó: AFP)