Hozzátette, hogy a grönlandi kérdésnek semmi köze Oroszországhoz, de Moszkva aggódik, mert a NATO-országok egyre gyakrabban „a Távol-Északot az esetleges konfliktusokhoz való ugródeszkaként tüntetik fel”.
Vlagyimir Putyin megerősíti Moszkva pozícióit is a térségben
A RIA Novosztyi orosz hírügynökség tudósítása szerint Vlagyimir Putyin az ülésen hangsúlyozta, hogy Oroszország kiáll az egyenlő együttműködés mellett az Északi-sarkvidéken. Az orosz elnök szerint a régiónak óriási fejlődési kilátásai vannak, Oroszország északi-sarkvidéki feladatainak pedig „történelmi léptékűnek kell lenniük, évtizedeken és évszázadokon át”.
Moszkva kész együttműködni az Északi-sarkvidéken minden olyan állammal, amely felelősségteljesen közelíti meg a fejlesztési kérdéseket
– jelentette ki Putyin, és kiemelte, hogy Moszkva megerősíti a globális vezető szerepét a térségben.
Oroszország a legnagyobb sarkvidéki hatalom. Kiálltunk és továbbra is támogatjuk az egyenlő együttműködést a régióban, beleértve a tudományos kutatást, a biológiai sokféleség védelmét, az éghajlati kérdéseket, a katasztrófaelhárítást és természetesen az Északi-sarkvidék gazdasági és ipari fejlesztését
– fogalmazott az orosz elnök.
Borítókép: Vlagyimir Putyin (Fotó: AFP)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!