Igazi diplomáciai sikerként éltékelték, hogy az amerikai elnök beleegyezett, hogy részt vesz egy Rómában megszervezésre kerülő csúcstalálkozón. Ennek célja az EU és az USA közötti kapcsolatok megerősítése, különösen azt követően, hogy Trump parazitáknak nevezte az európaiakat. Giorgia Meloni washingtoni látogatását követően azzal a biztos meggyőződéssel térhetett vissza hazájába, hogy a lehető legtöbbet hozta ki az amerikai elnökkel folytatott tárgyalásokból, kormányra kerülése óta ez volt a legnagyobb kihívást jelentő missziója, melyet sikeresen zárt.
Két fontos eredményt tudhat magáénak, hiszen Ukrajna támogatásának kényes kérdése sem távolította el a feleket egymástól. Bár Meloni leszögezte, hogy meggyőződésük, hogy Ukrajna megszállás áldozata, melyet Putyin és Oroszország követett el, azonban rögtön hozzáfűzte, a jelenlegi helyzetben a legfontosabb Ukrajna stabil és igazságos békéjének megteremtése. Donald Trump amerikai elnök is kerülte azokat a kellemetlen témákat, amelyek bármiféle súrlódást jelenthettek volna. Újságírók azt kérdezték, hogy ismét parazitának nevezné-e az európaiakat, mire kételkedve megemelte szemöldökét és csak annyit válaszolt: „Sohasem állítottam ilyet”.
A látogatás után Donald Trump a Truth Social közösségi oldalán azt írta:
Georgia Meloni olasz miniszterelnök nagyszerű volt tegnap a Fehér Házban tett látogatásán. Imádja a hazáját, és a benyomás, amit mindenkiben hagyott, hogy ő FANTASZTIKUS!
Az olasz sajtó azt is kiemeli, hogy Meloni washingtoni látogatása bebizonyította, hogy
az olasz miniszterelnöknek kulcsfontosságú szerepe van a EU és az USA közötti párbeszédben, különösen a jelenlegi, igen kényes helyzetben.
Az ovális irodában akkreditált újságírók egyike a sajtótájékoztatón afelől érdeklődött, hogy lehet-e Olaszország az USA legközelebbi szövetségese? Donald Trump ez alkalommal is egyértelműen kifejezte tiszteletét Giorgia Meloni iránt, és úgy válaszolt:
Igen, de csak akkor, ha továbbra is Giorgia Meloni marad Olaszország miniszterelnöke, mert kiváló munkát végez.
Az amerikai elnök azt is hozzáfűzte, Olaszország nem az egyedüli európai szövetségese. A legfontosabb eredménynek azonban az tekinthető, hogy az amerikai elnök biztosította olasz szövetségesét, hogy megegyezés születik az Európára kivetett vámokkal kapcsolatban.