A libanoni elnök azt követően beszélt erről, hogy az ország egészségügy-minisztere bejelentette: a Hezbollah és Izrael közötti tűzszünet ellenére történt újabb izraeli támadásokban két ember meghalt az ország déli részén.
Az állami fegyvermonopólium érzékeny, kényes és alapvető a polgári béke megőrzéséhez
– jelentette ki újságírók előtt az elnök.
Hozzátette azonban, hogy józan ítélőképességgel és felelősséggel kell róla tárgyalni.
Meg fogjuk valósítani, de meg kell várni, hogy a körülmények ezt lehetővé tegyék. Senki nem beszél határidőkről vagy nyomásgyakorlásról.
A vitatott belpolitikai kérdéseket csak párbeszéd útján és konstruktív szellemben tudjuk megtárgyalni, konfrontáció nélkül.
Ellenkező esetben romba döntenénk Libanont
– figyelmeztetett Joseph Aun. A Libanonban sokáig vezető erőnek számító Hezbollah meggyengült az Izraellel folytatott harcában. A szervezet közölte, hogy kész megkezdeni a párbeszédet a libanoni állammal a védelmi stratégiáról, de nem az izraeli megszállás és agresszió nyomására.
A Hezbollah egyik magas rangú vezetője pénteken azt állította, hogy a mozgalom el fog utasítani minden tárgyalást a fegyverletételről, amíg Izrael ki nem vonul Libanonból.
Morgan Ortagus, az Egyesült Államok közel-keleti megbízottjának helyettese nemrégiben kijelentette, hogy minél előbb végre kell hajtani a Hezbollah lefegyverzését. A tűzszüneti megállapodás egyebek mellett előirányozza a Hezbollah katonai infrastruktúrájának felszámolását Libanon déli részén, a Litáni folyó és az izraeli határ közötti térségben, valamint az izraeli erők teljes kivonását onnan.
Borítókép: Egy nő a libanoni Hezbollah zászlaját tartja (Fotó: AFP)