A Stop Antisemitism szervezet által összeállított listán több mint 700, különböző társadalmi rétegekből származó személy szerepel, akik nyíltan ellenséges magatartást tanúsítanak a zsidók és Izrael iránt – írta a V4NA a tabletmag.com összefoglaló cikkére hivatkozva.
Az egészségügyi szakemberek között több mint 2,5-szer több az antiszemita, mint más szakterületeken. Ezen belül az orvosok aránya pedig csaknem 26-szorosa volt a más szakterületekéhez képest. Leginkább azok az orvosok viseltetnek ellenszenvvel a zsidó szakemberek iránt, akik külföldön szerezték diplomájukat. Az a tény, hogy a zsidógyűlölet magas képzettségű orvosok és más egészségügyi szakemberek körében is meghonosodott, ellentmond a hagyományos antiszemitizmus-elméleteknek. Az Anti-Defamation League (ADL) és más hagyományos zsidó szervezetek szerint az antiszemitizmus a tudatlanságból fakad, és azt oktatással kell leküzdeni.
Minden zsidó közösség védelmét célzó stratégiának az oktatás kell a középpontjában állnia – nem harcolhatunk a gyűlölet ellen anélkül, hogy megváltoztatnánk az emberek gondolkodásmódját
– mondta Jonathan Greenblatt, a szervezet vezérigazgatója.
A múlt és a jelen egyaránt cáfolja Greenblatt hipotézisét. A Columbia és a Harvard Egyetemen végzett orvosok radikálisak és erkölcsileg romlott emberek, de nem műveletlenek.
A külföldön képzett orvosok elleni antiszemitizmus jelentette kihívás abban rejlik, hogy morális formálódásuk nagy részét már az Egyesült Államokba érkezésük előtt, olykor kifejezetten antiszemitizmust támogató politikai rendszerekben végezték.
Az oktatás és az antiszemitizmus közötti feltételezett kapcsolat hagyományosan abból a megfigyelésből fakad, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségű egyének hajlamosabbak beismerni, hogy kifejezetten antiszemita nézeteket vallanak. Nem volt azonban egyértelmű, hogy ez azt jelenti-e, hogy az elit valóban kevésbé antiszemita, vagy csak hajlamosabbak a társadalmilag kívánatos válaszok megadására.
A Tabletmag 2021-ben publikált tanulmánya is azt az irányt erősíti, hogy az utóbbi az igaz. A kettős mércét feltáró kísérletben ugyanazt a kérdést két változatban fogalmazták meg, A válaszadókat egy elvről kérdezték, de zsidó és nem zsidó példát használtak. Példaként az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy „meg kell-e tiltani az amerikai hadseregnek” a vallási fejfedők viselését, példaként zsidó kipát és szikh turbánt említve. A válaszadók közül, a magasabb iskolai végzettségűek megengedték a turbán viselését a szikh katonáknak, de nem engedték vagy nem helyeselték a kipa viselését.