Matt Schlapp: A globalisták közénk akarnak állni
Elmondta, Donald Trump elnöksége alatt sikerül megvédeni azt az álláspontot – ami Orbán Viktorral kezdődött –, hogy egy országnak joga van felügyelni a migrációt, a bevándorlást. Mint mondta, enélkül elképzelhetetlen, hol lennének most:
Városaink összeomlottak volna.
Donald Trump ezt az álláspontot normalizálta, a CPAC pedig segített ebben neki. Mint mondta, Trump normalizálta ezt az elképzelést, rendben van az, hogyha Amerikát helyezzük első helyre, ahogy Orbán Viktor is ezt mondta Magyarországról. Schlapp szerint Amerika és Magyarország megtalálják közös érdekeiket.
Hogy mit akarnak csinálni a globalisták? Közénk akarnak állni. Önök és a kormányuk közé akarnak állni. Zsarolni akarják a kormányukat, hogy azt tegyék, amit az elit akar, hogy tegyenek. Ez már megtörtént Amerikában, és Donald Trump ezt megfordította
– emelte ki.
Emlékeztetett, Donald Trump után Joe Biden kormányzásának négy éve következett. – Négy év alatt Joe Biden visszatett minket oda, ahol voltunk korábban, összetörve, haragosan, egymásra haragítva. És Donald Trump ott ült és megkérdeztem tőle ez alatt az évek alatt, hogy vajon miért akarnád mindezt újrakezdeni? És azt mondta «nem gondolom, hogy az országunk túléli, hogyha ezen a pályán marad», és ebben igaza volt – mondta Schlapp.
– Tudják Amerika történetét, tudják, hogy mit tett a baloldal, ami átvette a médiát, a bíróságainkat. Nagyon demoralizáló az a tudat, hogy megvannak az értékeink, amelyeket a CPAC-en is képviselünk, és ezekről hazudnak. Hazudnak a médiában, hazudnak a bíróságokon, a nagyvárosainkban. Meggyőzték a gyermekeinket, az unokáinkat, hogy utáljanak bennünket, hogy azt mondják, hogy az országunk egy rossz hely, amit gyűlölni kell. Ez egy olyan Amerika, amit Joe Biden alakított ki – tette hozzá. És kiemelte, ezért
Trump győzelme egy olyan győzelem, amit az emberek, a CPAC közönsége a szívében érez.
Hozzátette, Trump ma már olyan intézkedéseket hoz, amelyeket soha nem láttak korábban. – Úgyhogy azt kell, hogy mondjam nektek, akik bátor, stratégikus és kritikus vezetővel rendelkeztek Orbán Viktor személyében, hogy új szelek fújnak, és ezek a szelek előre visznek minket és óriási hatást tudunk elérni a világban – fogalmazott a magyaroknak üzenve.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!