Ahogy arról lapunk is beszámolt, a washingtoni múzeum előtt egy férfi egy négyfős csoportot támadott meg szerdán este, az izraeli nagykövetség két alkalmazottja életét vesztette. Másik két ember pedig megsebesült a lövöldözésben.

Fotó: AFP

Az elkövető a támadás után behatolt a múzeum épületébe, ahol a biztonsági személyzet feltartóztatta.
Elfogása után azt kiabálta, hogy „Szabad, szabad Palesztinát!”.
Antwerpen polgármesteri hivatalának bejelentését ismertetve az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán csütörtökön közölte,
a belga nagyvárosban élő zsidó közösség védelmét biztosító rendőri egységek létszámát csütörtökön megnövelték, noha – mint emlékeztettek – a város zsidó negyede már fokozott megfigyelés alatt áll a gázai helyzet miatt.
„Az antwerpeni zsidó közösség számíthat a rendőri felügyelet megerősített jelenlétére mind a helyi, mind a szövetségi erők bevetésével” – idézte az antwerpeni polgármesteri hivatal illetékes szóvivőjét a hírportál.
Az Egyesült Államokban bekövetkezett események ismeretében fokozott éberségre és rendőri jelenlétre lehet számítani az elkövetkező időszakban. A biztonság fenntartása érdekében az antwerpeni rendőrség szoros kapcsolatban marad a flandriai zsidó közösség védelmét támogató Shmira önkéntes zsidó biztonsági szolgálattal – tájékoztattak.
Borítókép: Egy férfi a gyilkosságok helyszínén (Fotó: AFP)

Veszélyben a rezsicsökkentés.

A tárcavezető szerint Brüsszel háborúba vinné Európát.

Az LMBTQ- és transzjogi aktivisták a csalódottságukat fejezték ki.

A XXI. Század Intézet friss elemzéséből minden kiderül.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Veszélyben a rezsicsökkentés.

A tárcavezető szerint Brüsszel háborúba vinné Európát.

Az LMBTQ- és transzjogi aktivisták a csalódottságukat fejezték ki.

A XXI. Század Intézet friss elemzéséből minden kiderül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!