„Célunk Irán kettős fenyegetésének, Izrael felszámolásának megakadályozása. A kettős fenyegetés az atomprogram és a ballisztikus rakéták. Az utolsó pillanatban voltunk” – mondta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő.

Netanjahu szerint Irán atombombát fejlesztett Izrael megsemmisítése céljából, és Izrael súlyos csapást mért Irán ezen képességére a fejlesztéseket vezető tudósok csoportjának likvidálásával is, s ez sok évre visszaveti Irán nukleáris fejlesztéseit.
Szintén jelentős eredménynek nevezte a ballisztikus rakétákat gyártó létesítmények elleni támadást, mert terveik szerint húszezer ilyen rakétát állítottak volna elő.
Ígérete szerint az eddigiek mellett eltörpülnek a következő napokban várható eredmények, az újabb iráni célpontok elleni támadások mellett, mert a légierő megtisztította az eget Teheránig.
Sorsdöntő harcban vagyunk létünk érdekében, addig küzdünk, amíg győzelmet érünk el
– zárta szavait Netanjahu.
Borítókép: Benjámin Netanjahu (Fotó: AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

Az NBC ismét támadásba lendült.

Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

Az NBC ismét támadásba lendült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!