A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Elnöksége felháborítónak tartja, hogy az Ukrán Állami Határőrszolgálat és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomásgyakorlással próbálja megfélemlíteni a kárpátaljai magyarokat – áll a KMKSZ közleményében. Mint írják:
Számos kárpátaljai magyar arról számolt be, hogy az ukrán hatóságok indokolatlanul feltartják és alapos ellenőrzésnek vetik alá őket a határátlépés során, ahol átvizsgálják az utasok telefonjait is, átolvasva a személyes magánbeszélgetéseiket, levelezéseiket. Ezek az esetek a magyar nemzetiségű köztisztviselőket, közalkalmazottakat, önkormányzati képviselőket és újságírókat érintik leggyakrabban, ráadásul az ellenőrzésről nem kapnak jegyzőkönyvet sem. Hasonló bánásmódról magyar állampolgárok is beszámoltak.
A közlemény azt is kiemeli:
Az ügy tisztázása érdekében levélben fordulnak az SZBU vezetéséhez és az ukrán parlament emberi jogi biztosához.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, Kárpátalján évek óta folyamatosak a magyarellenes megnyilvánulások. Nemrég megpróbáltak felgyújtani egy templomot az Ungvári járásban található Palágykomoróc településen, a templom homlokzatára pedig gyűlöletkeltő feliratot festettek.
Az ukrajnai kisebbségi jogokat korlátozó nyelvtörvények – amelyek már évek óta hatályban vannak – szintén súlyosan érintik a kárpátaljai magyar közösséget, és
rendszeresek a durva megfélemlítések, amelyek már nem állnak meg a nyelvi jogok csorbításánál.
A mostani palágykomoróci eset mellett az utóbbi években a soknemzetiségű Kárpátalján több példa is volt a magyarok elleni támadásra. Ilyen volt többek között 2017-ben a vereckei honfoglalási emlékmű bűnözők által tervezett felrobbantása, majd 2018. februárban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházának felgyújtására irányuló kísérlet is.