Szavazott a CDU/CSU – Új korszak jöhet
Több mint egy évtized elteltével először fordult elő, hogy a CDU/CSU-frakció a Bundestagban nem volt hajlandó asszisztálni a baloldali ideológiai térnyeréshez. Frauke Brosius-Gersdorf, egy radikális nézeteket valló jogásznő alkotmánybírói kinevezése meghiúsult – mégpedig nem véletlenül – írja az Exxpress.

A döntés nem csupán formai kérdés volt: a német közélet egy régóta tabusított törésvonalát hozta a felszínre.
A CDU/CSU képviselői végre nemet mondtak a „középre csomagolt” baloldali diktátumokra, amelyek évtizedek óta formálják a közpolitikát
– a nyitott határokon, a nukleáris energia kivezetésén, az NGO-k tömeges állami támogatásán vagy éppen az élethez való jog értelmezésén keresztül.
Frauke Brosius-Gersdorf nézetei nem csupán ellentmondásosak, hanem súlyosan vitathatóak.
A jelölt – saját korábbi írásai alapján – kizárólag a születéstől számítaná az emberi méltóság érvényesülését, ezáltal értéktelenné tenné az életet a születés előtt és az önellátásra képtelenek számára.
Egy ilyen nézet súlyos etikai kérdéseket vet fel, és súrolja a totalitárius gondolkodás határát. Nem véletlen, hogy a Tagesschau és más vezető médiumok hallgattak erről. A mainstream sajtó inkább a CDU/CSU „demokratikus konszenzusból való kilépését” siratta, semmint hogy szembenézett volna a bírójelölt valódi világnézeti profiljával.
Merz majdnem elbukott – a frakció mentette meg
Friedrich Merz, a CDU vezetője saját lelkiismereti bizonytalanságával majdnem történelmi hibát követett el. Végül azonban a frakció tagjai – egy belső, konzervatív csoport nyomására – megakadályozták, hogy a párt feladja maradék értékeit. Egyesek már a
félelem nélküli péntek
alapító pillanatáról beszélnek: ez lehet az a nap, amikor a CDU/CSU új nemzedéke végre ráébredt, hogy a baloldali nyomásnak való örökös behódolás nem stratégia, hanem végzet.
Baloldali pánikreakció – sajtóháború indul
A döntést követően a baloldali sajtó hisztérikus reakcióval válaszolt. A Bild szerint ez volt a Bundestag történetének „76 éve legmélyebb pontja”. Mások szerint a CDU/CSU
megszégyenítette a parlamentet.
Valójában viszont az történt, hogy a CDU/CSU először mutatott valódi politikai karaktert. A történet itt nem ér véget. A kérdés az, hogy a CDU/CSU képes lesz-e megtartani ezt az álláspontját, vagy ismét visszakozik a baloldali média és NGO-hadsereg nyomására. Egy dolog biztos: az élethez való jog, az emberi méltóság és a valódi konzervatív politika nem lehet alku tárgya.
Az unió most választás előtt áll – karakter vagy kapituláció. De ha a pénteki nap előjele volt valaminek, úgy tűnik: a lelkiismeret visszatérhet a politikába.
Borítókép: Friedrich Merz szövetségi kancellár követi a Bundestagban zajló vitát (Fotó: AFP)