
A szakértő felidézte: bár az Egyesült Államok katonailag elhagyta a terepet, a gazdasági pórázt nagyon is a kezében tartotta. Irak bevételei kilencven százalékban az olajexportból származnak. A 2003-as amerikai invázió óta azonban létezik egy különleges pénzügyi mechanizmus: az iraki olajbevételek nem közvetlenül Bagdad számlájára érkeznek, hanem először a New York-i Szövetségi Tartalékbankhoz futnak be. – Ez egyrészt stabilitást biztosít az iraki gazdaságnak, másrészt viszont kőkemény kontrollt az amerikaiaknak, hiszen bármikor ellenőrizhetik, sőt korlátozhatják a pénzhez való hozzáférést – mutatott rá a szakértő. Washingtonnak tehát nincs szüksége katonákra a bagdadi kormány kordában tartásához, elég, ha a pénzcsapokat felügyeli. Ezzel párhuzamosan Törökország, valamint Szaúd-Arábia is megpróbálhatja kihasználni a helyzetet.

Újjáéledhet az Iszlám Állam?
A kivonulás hírére Európában azonnal megszólaltak a vészharangok: sokan attól tartanak, hogy a radikális csoportok a gyengeség jeleként értékelik a nyugati katonák távozását, és az ISIS újabb területszerző háborúkat indít, ami újabb menekülthullámot lökhet Európa felé. László Dávid szerint azonban az Iszlám Állam klasszikus, kalifátusépítő újjászületésének minimális az esélye.
A nyilvános amerikai hírszerzési jelentések egybehangzóan állítják, hogy a terrorszervezetnek ma már nincs meg a logisztikai és katonai kapacitása egy újabb nagy ívű offenzívához. Az elmúlt években a terrortámadások száma elenyésző lett Irakban.
A szakértő megjegyezte ugyanakkor, hogy a háborúnak nincs vége, csak a jellege változott meg. Az alvósejtek felkutatása és felszámolása ezentúl teljes egészében az iraki biztonsági erőkre hárul. Ők nincsenek teljesen egyedül, hiszen az elmúlt évtizedben éppen a nemzetközi koalíció képezte ki és szerelte fel őket, és az amerikaiak a háttérből továbbra is támogatni fogják Bagdadot.
A fenyegetés nem szűnt meg, csupán átalakult, és ezt Európa is a saját bőrén tapasztalhatja meg. Az Iszlám Állam ideológiája a virtuális térben él tovább, és képes magányos elkövetőket radikalizálni. Egy másik probléma Irakon belül, hogy a bagdadi kormány képtelen integrálni vagy lefegyverezni a fegyveres milíciákat, amit Irán és szövetségesei rendszeresen kihasználnak
– idézte fel a szakértő.

























