Így zsebelte be Kína a világot, amíg Nyugaton az osztalékot számolták

Miközben a nyugati világ az elmúlt évtizedekben a környezetvédelmi szigorítások miatt módszeresen leépítette saját bányászatát, addig Kína tudatos állami stratégiával globális monopóliu­mot épített ki a kritikus nyersanyagok feldolgozása terén. Peking napjainkban a ritkaföldfémek feldolgozásának csaknem 90 százalékát, míg a lítium és a kobalt megmunkálásának körülbelül 70 százalékát ellenőrzi. Ezt a hatalmas piaci erőfölényt Peking ma már nyíltan használja geopolitikai kényszerítő eszközként a nemzetközi porondon.

Kína zsebre vágta a világot, már csak az Egyesült Államok érheti utol Fotó: CFOTO Forrás: NurPhoto

Az elért monopóliumot Peking ma már nyíltan használja külpolitikai céljai elérésére és a Nyugat szorongatására. A világ először 2010-ben tapasztalta meg, hogy mi vár rá, amikor egy diplomáciai incidens során Japán őrizetbe vett egy kínai halászkapitányt a vitatott Szenkaku-szigetek közelében. Peking válaszul teljes körű ritkaföldfém-embargót hirdetett Japán ellen, a japán high-tech ipar pedig az importtól való teljes függősége miatt napokon belül megbénult. Ahogy pedig az Egyesült Államok és az Európai Unió az elmúlt években elkezdte korlátozni a Kínába irányuló fejlett csipgyártó-technoló­giák exportját, Peking azonnal válaszolt:

először a gallium és a germánium exportját tette engedélykötelessé, amelyek kulcsfontosságúak a radarrendszerekben, az 5G kommunikációs eszközökben és a napelemekben, majd a grafit finomításának szigorításával mért közvetlen csapást a nyugati elektromosautó-gyártók növekedési terveire. A legújabb exportkorlátozásokkal és a ritkaföldfémek szétválasztásához szükséges berendezések kiviteli tilalmával pedig végleg elvágta a lehetőséget, hogy a Nyugat gyorsan lemásolhassa a kínai finomítókat.

Geopolitikai realizmus

A nyugati politikai diskurzusban gyakran erkölcsi szemmel nézik a mára kialakult világgazdasági helyzetet, amikor Kínáról beszélnek, és a tisztességtelen verseny emlegetésével azt sugallják, mintha Peking megszegett volna egy nem létező szabályrendszert. Kína ugyanakkor nem tett mást, mint felismerte a globális trendeket, és egy harmincéves tervet hajtott végre, mialatt a nyugati vállalatok bezárták a kohóikat, mert a kínai olcsó alapanyagok használatával magasabb profitot és nagyobb részvényesi osztalékot tudtak felmutatni a következő negyedévben. Peking egyszerűen kihasználta a versenytársai rövid távú gondolkodását.

A nyugati világban a politikai ciklusok csupán néhány évre szólnak, a vállalati ciklusok pedig negyedévekre, így egyetlen politikus sem akarta azzal tölteni a hivatali idejét, hogy választói tiltakozások közepette engedélyezzen egy környezetszennyező finomítót, amelynek a megtérülése tizenöt év. Ezzel szemben a Kínai Kommunista Párt megengedhette magának, hogy évtizedekig veszteségesen működtessen iparágakat a későbbi globális dominancia érdekében.

Kína az autóiparban is nagyot robbantott a nyersanyagok terén kialakított uralma miatt (Fotó: CFOTO / NurPhoto)

Annak idején a Szilícium-völgy felemelkedésével a Nyugat elhitte, hogy aki a kódot és az intellektuális tulajdont birtokolja, az uralja a világot. Elfelejtették, hogy a kód futtatásához szerverek kellenek, a szerverekhez áram, az áramhoz és az elektromos autókhoz pedig réz, lítium és ritkaföldfémek. Kína ezzel szemben tudta, hogy a fizikai világban a hardver és az anyag az úr, és

hiába tervezi meg az Apple Kaliforniában az iPhone-t, ha az akkumulátor és a mágnes nem készülhet el Kína nélkül. Európa rá­adásul abban a naiv hitben élt, hogy a gazdasági összefonódás garancia a békére, és ha Kína integrálódik a világkereskedelembe, akkor óhatatlanul idomulni fog a nyugati szabályokhoz.

Ez a naivitás vezetett az orosz gáztól való végzetes függőséghez is, de míg azt az ukrajnai háború után két év alatt sikerült alternatív forrásokkal kompenzálni, a kínai nyersanyag- és feldolgozóipari függőség felszámolása minimum egy-két évtizedes feladatot jelent. Ezt tetézte a zöldre mosás állami szinten, hiszen a nyugati klímapolitika jelentős része nem volt más, mint statisztikai bűvészet. Amikor az Európai Unió bejelentette, hogy csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását, a valóságban csak annyi történt, hogy a hazai gyárakat bezárták, és a termékeket Kínából importálták, az áru ideszállításának karbonlábnyoma és a kínai szénerőművek által biztosított energia környezetszennyezése pedig egyszerűen nem jelent meg a nyugati kimutatásokban.

Kína állva hagyta a világot, a nyugati világ pedig önként bénította meg magát (Fotó: CFOTO / NurPhoto)

Van visszaút a nyugati világ számára?

Felismerve a veszélyt, Washingtonban és Brüsszelben is megkongatták a vészharangokat, és olyan törvényekkel próbálják ösztönözni a hazai kapacitások újjáépítését, mint az amerikai infláció csökkentését célzó törvény vagy az európai kritikus nyersanyagokról szóló jogszabály. A nyugati világ strukturális hátrányai azonban nem tűnnek el csupán a támogatásoktól,

mivel Európában vagy az Egyesült Államokban egy új bánya vagy komplex finomító engedélyeztetése, a környezeti hatástanulmányok elkészítése és a lakossági tiltakozások kezelése ma is átlagosan tíz-tizenöt évet vesz igénybe, miközben Kínában ez a folyamat egy-két év alatt lezajlik.

A Nyugat ráadásul annyira leépítette a kohászatot és a bányászati mérnöki képzést, hogy generációs tudáshiány lépett fel, és nincsenek olyan szakemberek, akik értenének a ritkaföldfémek komplex kémiai szétválasztásához ipari méretekben. A szigorú munkavédelmi előírások miatt a hazai finomítású anyagok ráadásul mindig lényegesen drágábbak lesznek, így kérdéses, hogy a nyugati fogyasztók hajlandók lesznek-e jóval többet fizetni egy autóért csak azért, mert az Kína-mentes. Mivel a teljes önellátás illúzió, a Nyugat jelenleg a baráti országokból történő beszerzésre törekszik Ausztráliától Chiléig, de a feldolgozás jelentős része a finomítókapacitások hiánya miatt még hosszú évekig Kínában fog kikötni.