A jogi gépezet és a kitoloncolási moratórium mint üzleti modell
A menekültkomplexum harmadik nagy tartópillére a jogi szféra. Harms részletesen elemzi a menekültügyi jogra szakosodott ügyvédi irodák hálózatát. A német jogrendszer sajátosságai miatt szinte minden elutasított bevándorlónak joga van fellebbezni a döntés ellen, a bírósági eljárások költségeit pedig – rászorultság alapon – az állam (vagyis a német adófizető) állja. Ez a migrációs válság egyik sajátos következménye.
Ez egy olyan végtelenített jogi gépezetet hozott létre, ahol az elutasított határozatok megtámadása, a kitoloncolások bírósági úton való elhalasztása és a humanitárius tartózkodási engedélyek folyamatos meghosszabbítása
biztos, milliárdos bevételi forrást jelent az ügyvédek számára. A rendszerben nem az ügy megnyerése a cél, hanem az eljárás minél hosszabb ideig történő elnyújtása, hiszen az ügyvédi óradíjakat és a perköltségeket az állam folyamatosan utalja.
Egy önfenntartó rendszer csapdája
Björn Harms szerint Németország egy veszélyes csapdába sétált bele. A menekültügyből élő gazdasági és civil szereplők együttesen olyan politikai és gazdasági nyomást gyakorolnak a döntéshozókra, amely szinte lehetetlenné teszi a határok hatékony lezárását vagy a kitoloncolások felgyorsítását. A szerző úgy látja, a menekültkomplexum mára túl naggyá vált ahhoz, hogy összeomoljon: túl sok pénz, túl sok munkahely és túl sok politikai presztízs kötődik hozzá ahhoz, hogy a német állam képes legyen racionális fordulatot végrehajtani a migrációs politikájában.
A szerző szerint a migráció költségeinek megvitatása nem azt jelenti, hogy megtagadjuk egy embercsoport méltóságát. „Ki hibáztathatja a közel-keleti vagy afrikai migránsokat azért, mert Európában keresik a szerencséjüket? Nem, inkább azt jelenti, hogy fel kell keresni azokat, akik profitálnak a menedékkérők bevándorlásából, és meg kell kérdezni, hogy a jelenlegi tömeges bevándorlás bármilyen hasznára válik-e Németországnak” – írja. Szerinte az adófizetőknek joguk van tudni, hogyan költik el a pénzüket. Ez ugyanúgy vonatkozik a védelmi kiadásokra és az oktatáspolitikára, mint a migrációs politikára. Hozzátette, amikor egy politikai terület évente több tízmilliárd eurót köt le, annak megvitatása nem rémhíresztetés, hanem minden előremutató politika alapja. Különösen azért, mert ez a politikai terület mára teljesen kikerült a piacgazdaság erőinek kezéből.
