A háború alulnézetből

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Nem csak a sebeket kötözzük be”. Erről beszélt az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke, Gáncs Kristóf, amikor bemutatta a szervezet Ukrajnában indított téli programját, és Harkivban, a háború frontvonalához alig néhány kilométerre nyitott új központját. Dékány Bence, a segélyszervezet nemzetközi programokért felelős igazgatója lapunknak azt is elmondta, hogyan működik a segítségnyújtás a háborús térségben.

2026. 10. 15. 19:36
Segítség Ukrajnában (Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet)

Dékány Bence, a segélyszervezet nemzetközi programokért felelős igazgatója lapunknak arról is beszélt, hogyan érik el a segítségre szoruló embereket. Mint elmondta, Ukrajnában nagyon jól működik az, hogy a segélyezésben a kormányzat erős szerepet vállal. Akik arra kényszerülnek, hogy elhagyják lakóhelyüket, regisztrálják magukat egy rendszerben, így a kormánynak van egy naprakész nyilvántartása róluk. 

Dékány Bence Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet
Dékány Bence
Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet

– Ezt mi megkapjuk, így keressük meg a rászorulókat. A másik pedig az a tranzitközpont, amely Harkivban működik. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy olyan kormányzati épület, ahol ott vannak a hivatalos szervezetek, a civil és nemzetközi segélyszervezetek is, és mindenki mást tud beletenni a közösbe. Így áll össze egy komplex segítségnyújtás. Van, aki egészségügyi eszközöket, például szemüveget, van, aki meleg élelmet biztosít. Van, aki a lakhatásban segít, van, aki jogi- vagy adminisztratív támogatást nyújt a lakhelyváltoztatás kapcsán – sorolta Dékány Bence. 

Az igazgató lapunknak azt is elmondta, bár Harkiv közel van a fronthoz, ez egy működő város, attól függetlenül is, hogy gyakorlatilag nincs olyan utca, ahol ne látszana valamilyen harci cselekménynek, robbanásnak a nyoma. 

Ahhoz képest, hogy mi van a frontvonalhoz közeli apró falvakban, településeken, ez még mindig egy jóval stabilabban működő közösség. Ezért is fontos Harkiv, mert ez egy hatalmas felvevőpontja a környező falvakból érkező menekülteknek, és mi itt tudunk a leginkább hozzájárulni ehhez a munkához, itt kapunk leginkább naprakész információt. Hiszen tényleg napi szinten változnak az igények, az, hogy mire van szükség. Ott kell lenni ahhoz, hogy hatékony segítséget adjunk 

– tette hozzá.

Borítókép: Helyi segítség (Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.