Az én kormányom a biztonságot helyezte prioritásai közé

Az Egyesült Államok már készen áll egy nukleáris csapásra
Már csak az elnöki parancs hiányzik.
Az én kormányom a biztonságot helyezte prioritásai közé
– hangsúlyozta Jean Castex francia miniszterelnök a hét elején, amikor Gerald Darmanin belügyminiszterrel az északi Haute-Marne megyében található, bűnözésekkel terhelt Saint-Dizier-be utazott. A helyszínen bejelentette, hogy több mint 900 millió euróval növeli a belügyminisztérium költségvetését. A kormányfő azt is megerősítette, hogy betartják Emmanuel Macron elnök ígéretét, miszerint ötéves megbízatása alatt tízezer rendőri és csendőrségi állást hoznak létre a közeljövőben, mivel a megnövelt költségvetéssel jövőre több mint 800 további munkahely jön létre.
Úgy tűnik, mintha a francia miniszterelnök a kijelentésével meg akarta volna előzni azt a sokkot, amit a Le Figaro jelentése váltott ki a francia médiában: a jobboldali francia napilap ugyanis a minap közzétette azt az év első hat hónapját vizsgáló kutatását, amelyből kiderült: Franciaországban az erőszak mértéke már meghaladja azt a szintet, amelyet 2019 első felében a sárgamellényesek tüntetése idején tapasztalhattak az emberek.
Hat hónap alatt több mint 350 ezer erőszakos bűncselekményt rögzítettek, szemben a 2020 első felében elért 300 ezer és 2019 azonos időszakában 320 ezerrel.
A Le Figaro szerint a bűnözés elsősorban a kábítószer-kereskedelem sújtotta megyékben robbant be jelentősen. A bevándorlóktól zsúfolt Seine-Saint-Denis nevű, Párizstól északkeletre található megye például még a fővárost is megelőzi a bűnözések magas számát tekintve.
A Marianne című francia hetilap közben arról írt, hogy több száz család szeretne elköltözni Marseille északi kerületeiből, ahol nem titkoltan virágzik a kábítószer-kereskedelem és az ott történt erőszakokról is gyakran lehet olvasni az újságok címlapjain. Az elsősorban a munkásosztály lakta kerületben tíz ember vesztette életét egy hónap alatt. A hetilap szerint ezen haláleseteknek legalább a fele gyilkosság. Az erőszak kirobbanásával szembesülve a családok attól tartanak, hogy egy napon őket is meggyilkolják, vagy hogy gyermekeik a kábítószer-kereskedelem áldozatai lesznek. Ezért közülük több százan gondolkodnak a költözésen:
A szülők azt látják, hogy a gyerekük veszélyben van, akár az emberkereskedelem áldozatává is válhat. Csak el akarnak költözni, hogy eltávolítsák őket ettől az egésztől, hogy megváltoztassák a környezetüket.
– nyilatkozta az újságnak Nadia Boulainseur, Marseille a 15. és 16. kerületi polgármestere, aki elmondta, hogy havonta tucatnyi áthelyezési kérelmet kap.
Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy Franciaországban „quartier sensible-nek”, azaz érzékeny kerületnek nevezik azokat a városrészeket, ahol jóval a szegénységi küszöb alatt élnek a többnyire bevándorló hátterű lakosok. Az elmúlt években nőtt a bűnözés az ilyen területeken. A no-go zónák jelensége már több évtizede problémát okoz Franciaországban, az országban mintegy 1500 ilyen érzékeny területet tartanak számon, ahová a rendőrök beteszik ugyan a lábukat, de tudják, hogy jó eséllyel nem kerülnek ki onnan sértetlenül. A súlyos bűncselekmények számának növekedését támasztja alá egy pár héttel korábbi Ifop-Fiducial felmérés is: e szerint a franciák 71 százaléka úgy vélte, hogy az elmúlt hónapokban nőtt a bűnözés, sőt, ebből 48 százalékuk szerint jelentős mértékben. Jérôme Fourquet francia politológus, aki az Ifop közvélemény-kutató intézet munkatársa, úgy fogalmazott: ez a szomorú diagnózis mutatja, hogy az a „bizonytalanság-érzés”, amely tapasztalható a francia társadalomban, nem csak kitaláció, ahogy azt néhányan a 2000-es évek elején mondták.
Már csak az elnöki parancs hiányzik.
Az Egyesült Államok alelnöke egy baloldali közösségi oldalon kritizálta a kiskorúakon végzett transznemű kezeléseket.
Egyes források szerint Alekszandr Lukasenka belarusz elnök és Keith Kellogg amerikai különmegbízott találkozója az Oroszország és Ukrajna közötti háború befejezését célzó béketárgyalások újraindítását is elősegítheti.
A föld mélyén rejtőző létesítményt egyetlen bomba érheti el.
Jó hírek érkeztek Parajdról: a vendégeket hamarosan a megszokott élmény várja
Csipes betölthetetlen űrt hagyott maga mögött, Csipes mégis újra csodát tett
„Hagyjatok engem békén!” – teljesen kiakadt, magából kikelve kiabált Erdélyi Mónika – Videó
Tömegközlekedés: újabb ingyenességet vezetett be a kormány – már életbe is lépett
A Ferencvárosnál folytatja a magyarok rémálma, jól emlékszünk a góljára
Az izraeli után az amerikai végítélet-repülőgép is a levegőbe emelkedett: ennek a fele se tréfa – videón a rettegett E-4B Nightwatch
Elképesztő számok: ki gondolta, hogy ennyit keresnek a Fradi labdarúgói?
Egy filléres trükk, amitől újra tiszta lesz a szagelszívó
Megnevezte utódait Irán legfőbb vezetője
Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője
Ezért volt muszáj ismét hazudnia Magyar Péternek
Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?
Már csak az elnöki parancs hiányzik.
Az Egyesült Államok alelnöke egy baloldali közösségi oldalon kritizálta a kiskorúakon végzett transznemű kezeléseket.
Egyes források szerint Alekszandr Lukasenka belarusz elnök és Keith Kellogg amerikai különmegbízott találkozója az Oroszország és Ukrajna közötti háború befejezését célzó béketárgyalások újraindítását is elősegítheti.
A föld mélyén rejtőző létesítményt egyetlen bomba érheti el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.