De az izraeli baloldal más része szkeptikus, miközben Naftali Bennett radikális jobboldali védelmi miniszter tegnap már a ciszjordániai zsidó telepek azonnali annektálását követelte. – A történelem bekopogott az ajtónkon, és egyszeri lehetőséget kínált fel, hogy kiterjesszük fennhatóságunkat a júdeai és szamáriai (ciszjordániai – a szerk.) telepekre, a Jordán folyó völgyére és a Holt-tenger északi részére – mondta, hozzátéve, ez most olyan diplomáciai lehetőség, amelyet nem szabad elszalasztani.
Trump Izrael oszthatatlan fővárosának tartaná meg Jeruzsálemet, míg a palesztinoké annak külvárosa, Abu Dísz lenne. Az 1948-as palesztin menekültek és leszármazottaik visszatérési jogáról nem esik szó. Mindezek miatt a palesztin vezetés, illetve a Gázai övezetet irányító Hamász szervezet azonnal elutasította az amerikai javaslatot. Ehhez tegnap többek között az Arab Liga és Törökország is csatlakozott, és Szaúd-Arábia – Kushner diplomáciai erőfeszítései ellenére – külön is támogatásról biztosította a palesztinokat. Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője optimistán nyilatkozott a tervről való tárgyalások lehetőségéről. London szerint komoly javaslatról van szó, Berlin és Párizs ugyanakkor óvatosan figyelmeztetett, csak a nemzetközi jog talaján álló, kölcsönösen elfogadható megoldás lehet sikeres. Moszkvában azt emelték ki, hogy a palesztinok válasza a legfontosabb.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!