A cikk amellett is kiáll, hogy a pedofilok is jogi védelmet élvezzenek, hogy így könnyebben tudják kezeltetni magukat, illetve beilleszkedni a társadalomba. Sőt szexuális irányultsággá kellene nyilvánítani a pedofíliát, mert így a pedofilok ténylegesen védetté válnának. A védettség azt jelentené, hogy egy pedofil ember például simán elmehetne dolgozni egy iskolába, gyerekek mellé.
Szintén Franciaországhoz kapcsolódik egy francia író, Gabriel Matzneff esete is. Az ismert férfi több művében is nyíltan írt a kiskorúakkal folytatott kapcsolatáról, akik között fiúk és lányok egyaránt voltak. Matzneff munkásságát mindenki ismerte, mégis szemet hunytak felette, és olyan fontos emberek körében mozgott, mint például az egykori francia elnök, François Mitterrand vagy a híres divattervező, Yves Saint-Laurent.
Amikor azonban az v elején megjelent az egyik általa bántalmazott lány könyve, az mindent megváltoztatott. Vanessa Springora maga is kiskorú volt még, amikor összekerült Matzneffel, most pedig leírta az élményeit. Ez egyfajta #metoo-mozgalmat indított el a francia irodalmi világban, aminek hatására mindenki elfordult az írótól – aki így már magányosan, visszavonulva, a nyilvánosság elől elbújva éli életét.
Matzneff közvetlen környezete azonban túlélte az író bukását. A június végi franciaországi önkormányzati választásokon újraválasztott párizsi főpolgármester, Anne Hidalgo csapatában helyet kapott Gabriel Matzneff volt asszisztense, Christophe Girard is. Ő lesz Hidalgo kultúráért felelős főpolgármester-helyettese.
Németországban júniusban két pedofíliával kapcsolatos ügy is botrányt okozott. A hónap elején robbant a hír, hogy az 1960-as, 1970-es években Nyugat-Berlinben zajlott a Kentler-féle társadalmi kísérlet. Ennek értelmében az árva kisgyerekeket direkt pedofiloknál helyezték el, mert úgy gondolták, hogy ők majd jobban fogják szeretni őket, mint az átlagemberek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!