Csuday Balázs, Magyarország bécsi ENSZ-nagykövete a megemlékezésen felidézte Martonyi János külügyminiszter tavaly októberben, a Tom Lantos Intézet által szervezett konferencián elhangzott szavait: „a holokausztot magyarok követték el magyarok ellen, ez a legnagyobb nemzeti traumánk, amivel szembe kell néznünk”.
Rendezvények Budapesten
Budapesten megemlékezés lesz a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban, ahol Magyarország a tragédia árnyékában címmel tudományos emlékülést és megemlékezést rendeznek. Az eseményen hallható lesz Orbán Viktor miniszterelnök emléknapi üzenete, köszöntőt mond Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
A rendezvényt Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének főigazgatója nyitja meg. Ugyanezen az alkalmon megnyílik a Holló Imre-emlékkiállítás és az Egyházi embermentők című kiállítás, majd este főhajtással és gyertyagyújtással emlékeznek meg a vészkorszakban meggyilkoltakról az intézményben az Áldozatok emlékfalánál, ahol imát mond Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija.
Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ-közgyűlés. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.




