Ezzel ellentétben Joe Biden philadelphiai szereplése éppen az ellenkező hangulat irányába mozdult el: gyakorlatilag egy baráti kampányeseménnyé vált, ahol a demokrata elnökjelölt egy újabb lehetőséget kapott arra, hogy kifejtse véleményét Donald Trump általa hibásnak vélt járványkezelésével, illetve elnöki teljesítményével kapcsolatban. Az ABC riportere, George Stephanopoulos
egyáltalán nem hozta szóba azt a Joe Biden számára rendkívül kellemetlen, a The New York Post által egy nappal korábban nyilvánosságra hozott ukrajnai korrupciós botrányt és szexvideót.
Nem csak Stephanopoulos érezte úgy, hogy jobb a választópolgárok előtt nem firtatni a Biden családot kompromittáló tartalmakat. Mint ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt, a Donald Trumpot előszeretettel cenzúrázó vagy épp felcímkéző Twitter és Facebook betiltotta azoknak a leveleknek a Biden és fia számára terhelő bizonyítékul szolgáló e-mailek közzétételét. Az elektronikus levelek tanúsága szerint márpedig Hunter Biden már azelőtt bemutatta az apját a Burisma nevű ukrán energetikai óriáscég vezetőinek, hogy Biden alelnökként nyomást gyakorolt volna ukrán kormányzati tisztségviselőkre annak érdekében, hogy rúgják ki a Burisma esetleges korrupciós ügyeit vizsgáló főügyészt.
Amikor Trump újraválasztási kampányának hivatalos Twitter-fiókja erről akart posztolni a közösségi hálózaton, a Twitter egyszerűen felfüggesztette a profilt. Ezzel kapcsolatban az amerikai Politico hírportál azt írta: újabb erőfeszítés a technológiai óriástól annak érdekében, hogy megakadályozzák a The New York Post információinak széles körű terjesztését. A republikánus szenátorok ugyanakkor ezúttal nem nyugszanak bele a közösségi hálózatok elfogult cenzúrázásába. Ted Cruz texasi szenátor a minap tudatta:
meghallgatásra beidézik a szenátusba Jack Dorsey-t, a Twitter elnök-vezérigazgatóját, hogy magyarázatot adjon a Joe Bidenre nézve kedvezőtlen információk betiltására. Ted Cruz, texasi republikánus szenátor közölte: a tervek szerint jövő péntekre hívják be Dorsey-t.
A texasi szenátor Josh Hawley republikánus szenátorral karöltve nem csupán Dorsey-t, de Mark Zuckerberg Facebook-vezért is szívesen látja a szenátus előtt, és tegyenek tanúvallomást a kampányfinanszírozás esetleges megsértésével kapcsolatban. A republikánusok vádjai szerint ugyanis a két technológiai óriás a Biden számára kellemetlen információk cenzúrájával megsértették a kampányfinanszírozási törvényt, tekintve, hogy a tartalmak közzétételének ellehetetlenítéséhez hozzájárultak a Biden kampány sikeréhez.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!