Bill Cooke NASA-szakértő úgy véli, a cseljabinszki meteorit megjelenése nincs összefüggésben a 2012 DA 14 katalógusjelű, 46 méter átmérőjű aszteroidával, amely péntek késő éjszaka rekordközelségben, 27,6 ezer kilométernyire haladt el a Föld mellett. Cooke szerint a cseljabinszki meteorit a Mars és a Jupiter bolygópályája közötti aszteroidaövből vált le, és az 1908-ban becsapódott tunguszkai meteorit óta a legnagyobb ilyen jellegű égitest volt, amely a Föld légkörébe hatolt. Az ilyen égitestek „érkezését” rendkívül nehéz megjósolni – tette hozzá a NASA-kutató.
Állítólag Kuba középső részén is felrobbant egy meteorit. A szemtanúk elmondásuk szerint csütörtök este nyolc órakor fényes objektumot pillantottak meg az égen, majd pár perccel később erős robbanást hallottak. Egyelőre nem tudni, hogy a jelenség kapcsolatba hozható-e a cseljabinszki meteorittal.




