Orbán: Kiemelt stratégiai szövetségeseink a németek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Magyarország kiemelt stratégiai szövetségesének nevezte Németországot Orbán Viktor csütörtökön Berlinben.

MNO
2014. 05. 08. 14:49

Angela Merkel sajtónyilatkozatában hangsúlyozta: a németek soha nem felejtik el a magyaroknak, hogy az 1989-es határnyitással nagyban hozzájárultak a német újraegyesítéshez.

A két ország között az utóbbi 25 évben szoros gazdasági kapcsolatok is kialakultak, amelyeket mindkét fél tovább akar fejleszteni. A német vállalkozások számára „nagyon fontosak a jogi keretfeltételek, de számos jó példa mutatja” a német–magyar gazdasági együttműködés eredményességét – mondta a kancellár.

A találkozó tervezett témáiról szólva kiemelte az ukrajnai válságot, hangsúlyozva, hogy a május 25-ei elnökválasztás „létfontosságú”. A válságot diplomáciai eszközökkel kell megoldani, a szankciók bevezetése pedig nem lehet „öncél”, de az Európai Unió nem is riad vissza a büntetőintézkedésektől – mondta a kancellár.

A megbeszélésen szó lesz uniós kérdésekről is, köztük az energiaunió létrehozásáról szól lengyel javaslatról, valamint a következő uniós csúcs fő témájáról, az klímaváltozás elleni védekezésről – ismertette Angela Merkel.

Az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban hozzátette, hogy nem minden európai problémát az EU-nak kell megoldania, hiszen sok ügyet „otthon is el lehet intézni”. Ugyanakkor azokat az ügyeket, amelyekben Brüsszel hatékonyabban tud fellépni, az EU-ra kell bízni. Mindkét ország ezért áll ki – emelte ki a német kancellár.

Orbán Viktor ezt megelőzően Norbert Lammerttel, a Bundestag, a német törvényhozás alsóháza elnökével tárgyalt Berlinben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.