Száznál több a halott, és több mint négyezer a sérült Bejrútban

Meghaladja a százat a bejrúti kettős robbanás halálos áldozatainak száma – közölte szerdán a Sky News Arabia hírtelevízió a libanoni vöröskeresztre hivatkozva.

Forrás: MTI2020. 08. 05. 8:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel vannak még emberek az összedőlt épületek romjai alatt, és több mint hatvan sérültnek válságos az állapotba, nem zárható ki, hogy tovább fog emelkedni a halálos áldozatok száma.

A sérültek között vannak külföldiek is. Megsérült az ENSZ 48 alkalmazottja és 27 családtagjuk is – közölte szerdán az al-Dzsazíra hírtelevízióval Farhan Haq, az ENSZ-főtitkár szóvivője.

Nagy erőkkel folyik az eltűntek utáni kutatás és a romok eltakarítása. George Kettaneh, a helyi vöröskereszt vezetője szerint a szervezet az egészségügyi minisztériummal karöltve próbálja elhelyezni a halottasházakban az áldozatok holttestét, a kórházak pedig már megteltek sérültekkel.

Marvan Abbud bejrúti kormányzó közölte a libanoni MTV televízióval, hogy 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. A hatóságok azon vannak, hogy élelemmel, ivóvízzel és hajlékkal lássák el őket. A tűzoltóság tíz emberét veszítette el, és a kár 3-5 milliárd dollárra (880-1500 milliárd forint) vagy még annál is többre rúg – mondta a kormányzó.

Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek.

A jordániai földtani intézet szerint a robbanás 4,5-es erősségű földrengésnek felelt meg a Richter-skálán. Hírügynökségek megjegyzik, hogy a tizenöt éves libanoni polgárháború idején se történt ekkora erejű robbanás a libanoni fővárosban. Erejére utal, hogy még a Bejrúttól 200 kilométernyire lévő Cipruson is lehetett érezni.

A libanoni főváros egyes részei háborús rombolás utáni képet mutatnak. A robbanás több bejrúti városnegyedben okozott pusztítást, a lökéshullámban épületek és gépkocsik tucatjai semmisültek meg, egyes házaknak csak a homlokzata omlott le. Legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint károk keletkeztek a többi között Finnország, Argentína és Kazahsztán libanoni nagykövetségének épületében. A Sky News Arabia reggeli híradása szerint 14 órával a robbanás után sok helyütt még mindig nem sikerült eloltani a tüzet.

Füst gomolygott a bejrúti kikötő felett, épülettörmelék töltötte meg a környékbeli utcákat, mindenütt kiégett gépkocsik láthatók. A libanoni hadsereg lezárta a környéket és a katasztrófa helyszínéhez vezető utakat.

A robbanás következtében teljesen megsemmisült Libanon központi magtára a benne tárolt gabonával együtt, így az országnak egy hónapnál kevesebbre elegendő gabonatartaléka maradt, miközben a élelmiszerbiztonság fenntartásához három hónapnyi tartalékra lenne szüksége – mondta Raul Nehme gazdasági miniszter.

Franciaország közölte, hogy még szerdán két repülőgépet indít 15 tonna mentőfelszereléssel, továbbá egy hattonnás összeszerelhető tábori kórházat is küld, amely ötszáz sérült ellátására alkalmas.

A robbanások okát még mindig nem tudni. A jelek szerint petárdaraktárban keletkezett tűz okozta az elsőt, a második pedig azért lett rendkívüli erejű, mert nagyon nagy mennyiségű, 2700 tonnányi ammónium-nitrát robbant be, amelyet hat éve kobozott el, és azóta egy kikötői raktárban tárolt a vámhivatal. Ammónium-nitrát robbanására utal az is, hogy szemtanúk szerint utána narancssárga felhő keletkezett. Hasonló, vörösesbarna színe van a nitrátvegyületek robbanása után keletkező, mérgező nitrogén-dioxid gáznak is.

A bejrúti kormányzó szerint 2014-ben készült egy biztonsági jelentés, amely felhívta a figyelmet arra, hogy a fővárosban robbanás következhet be, mert helytelenül tárolnak rendkívül robbanékony anyagokat.

Az ammónium-nitrát vízben jól oldódó só, műtrágya és robbanószerkezetek készítésére is használják. Emlékezetes, hogy Timothy McVeigh 2,2 tonna ammónium-nitráttal robbantotta fel 1995 áprilisában az egyesült államokbeli Oklahomában a szövetségi irodaházat. A detonáció 2,3 tonna TNT robbanóerejének felelt meg, és hallani lehetett a várostól 90 kilométerre is. A terrortámadásban 168 ember halt meg.

Egy másik, ammónium-nitráttal összefüggő hatalmas robbanás 1947-ben történt a szintén az egyesült államokbeli Texas Cityben, ahol egy 2200 tonna ilyen vegyi anyagot szállító hajón következett be detonáció. A robbanás átterjedt a közeli olajlétesítményekre és egy vegyi üzemre. Legkevesebb 575-en meghaltak, és mintegy 4 ezren megsérültek.

 

Magyar szemtanúja is van a robbanásnak

Egy Bejrútban élő magyar férfi szemtanúja volt a libanoni főváros kikötőjében kedd este történt robbanásnak. Az M1 Híradónak Skype-on nyilatkozó Németh Ágoston elmondta: a kikötővel szomszédos városrészben lakik menyasszonyával, mintegy 300-400 méterre a történtektől. A lakásuk teraszáról nézte végig, ahogy 17 óra 40 perckor lángba borult a kikötőben egy épület.

 

Egyelőre nem tudunk magyar áldozatról

A nagykövetség természetesen kapcsolatban van a helyi hatóságokkal. A robbanás során a követség épülete is megsérült, álmennyezetek szakadtak le, és ablakok törtek be, ahogy több munkatársunk lakásán is – írta Menczer Tamás.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.